4 kultúra, amiben szokatlan dolgoktól rezzennek össze a helyiek
Érdekes fóbiák a világ országaiból.
Egyes fóbiákkal a világ szinte bármely pontján találkozhatunk: sokan tartanak például a magasságtól, a pókoktól vagy éppen a tömegtől. A kulturális különbségek miatt van viszont néhány dolog, ami bár nekünk első hallásra furcsának hangozhat, az adott helyen élő embereknek igenis komoly félelmeket okoz.
Félelem a „nem" szótól – Mexikó
GiphyA mexikói kultúra leginkább barátságos kommunikációról és a nyitott helyiekről híres. Náluk a „mi casa es su casa" – magyarul az „én otthonom a te otthonod" – kifejezés jellemzi a mindennapokat, a család pedig az első. Kedves természetüknek köszönhetően azonban rendelkeznek egy furcsa félelemmel, amely sokunknál teljesen életidegennek tűnhetnek.
A mexikói lakosok ugyanis borzasztóan utálják, ha olyan élethelyzetbe kerülnek, amikor úgy érzik, hogy nemet kell mondaniuk. Éppen ezért gyakorlatilag mindent meg is tesznek, hogy elkerüljék az ilyen szituációkat.
Ha véletlenül mégis kikerülhetetlen egy ilyen élethelyzet, akkor igyekeznek a nemleges válasz helyett valamilyen igenlő, pozitív feleletet adni – később pedig udvariasan kibújni a kínos szituáció alól.
Érdekesség, hogy a megfelelési kényszer miatt Japánban is kialakult egyfajta szociális szorongás a nem szó környékén: itt főleg attól tartanak, hogy nem megfelelő, elutasító viselkedésükkel esetlegesen szégyent hozhatnak szeretteikre.
Ha már furcsaságok: Ezek voltak 2023 legfurcsább turistatörvényei Európában
Félelem a 4-es számtól – Japán
Fotó: Jackson Blackeye / Unsplash
Japánban van viszont egy másik domináns félelem, ez pedig a – számukra – balszerencsés négyes számot érinti. Míg Európában a félelem oka többek között annak köszönhető, hogy Júdás volt a 13. vacsoravendég, aki elárulta Jézust, a 4-es számtól való rettegésnek még egyszerűbb magyarázata van. Sok kelet-ázsiai nyelvben ugyanis a négyes szó hangzása nagyon hasonlít a halál szóéhoz (mindkettő fonetikusan shi), emiatt pedig a tetrafóbiával küzdők igyekeznek korlátozottan használni a mindennapokban.
Ventilátoroktól való félelem – Dél-Korea
GiphyA hamuesgyemant.hu cikkében az egyik legfurcsább félelemnek a dél-koreai emberek körében elterjedt fóbia számít. Dél-Koreában valamiért ugyanis sokan úgy hiszik, hogy amennyiben egy ventilátor társaságában alszanak a zárt szobában, akkor az nagyon hamar kihűlhet, így pedig a békésen szundikálók könnyedén a hipotermia, azaz a kihűlés áldozatává válhatnak.
Persze – ahogy a legtöbb fóbia – nem teljesen indokolt, hiszen a ventilátorok csak légáramlatokat mozgatnak; arra még télen sem képesek, hogy jégveremmé alakítsák a szobát.
Itt pedig vicces hagyományokról írtunk: 5+1 furcsa szokás a világból, ami kellemetlen helyzetbe hozhatja a turistákat
Emberfóbia – Svédország
Fotó: Bored Panda
Akik rendszeresen böngészik az internetet, azok már találkozhattak olyan vicces képekkel, melyeken az látható, hogy a skandinávok még a buszmegállóban is kellő távolságot tartanak egymástól. Míg a másokkal való együttlétet és a különböző társas interakciókat érintő szociális szorongás a világ számos országában jelen van, addig a felmérések szerint a svédeknél jóval magasabb arányban fordul elő ez a fóbia.
A szám meghaladja a felnőtt lakosság 15%-át, de a gyerekekre vonatkozóan is nagyobb problémát jelent, mint más társadalmakban.
Pontos okát még nem tudják, de könnyen elképzelhető, hogy egy olyan erősen elszigetelt ország lakóiként, mint a svédek, sokkal nehezebben alkalmazkodnak a globális, összekapcsolt világ velejáróihoz.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 5 megdöbbentő skandináv étel, ami a legéhesebb turistákat is kihívás elé állítja ›
- Furcsa törvények a világból, amikről szinte biztos, hogy nem hallottál ›
- 7 rossz szokás, amit ha megváltoztatsz, nem lesz stresszes az utazás ›
- 8 szokás, amit a szállodai dolgozók utálnak, mégis rengetegen elkövetik ›
- 5 különleges temető, ahol nem a megszokott látvány fogad minket ›
- Kolumbiától Indiáig: 5 szokatlan forró csoki recept, ha felborítanánk a hagyományokat ›
- 5 szokatlan nemzeti park, ahol bámulatos látvány fogad ›
- Szent helyek a természetben, avagy a szent erdők jelentősége ›
- Hódítanak az állatos kávézók, már a malacok is megjelentek ›
- Eltűnhet egy ezer évnél is idősebb ógörög nyelv ›