2020 után újra turistákat fogad a világ legelszigeteltebb országa
Persze továbbra is jól megválogatják, kiket engednek be.
Nagyon úgy tűnik, hogy az Észak-Koreába síelni induló orosz turisták lesznek az első nemzetközi utazók, akik a világjárvány miatti 2020-as határzár óta először ellátogathatnak az amúgy is hírhedten zárkózott országba.
A Vostok Intur nevű orosz utazási iroda honlapja szerint a négynapos, vezetett út február 9-én indul, és fejenként 750 dollárba, átszámítva nagyjából 260 ezer forintba kerül majd.
Az ABC News szerint az Oroszország távol-keleti régiójából, a Tengermelléki határterületről érkező turisták először az észak-koreai fővárosba, Phenjanba repülnek majd, és egy városnézés után továbbutaznak a keleti parton fekvő Masik-hágóhoz, ahol az ország legmodernebb síközpontja található.
A Vostok Intur szerint az utazók itt „hihetetlen lejtőket találnak majd különböző nehézségi fokozatokkal, amelyek a tapasztalt síelők és a kezdők igényeit is egyaránt kielégítik."
Ezt olvastad már? Tradicionális inuit fogások a jég birodalmából
Phenjan, Észak-Korea
Fotó: Shutterstock
Észak-Korea lassan enyhíti a világjárvány idején bevezetett korlátozásokat és megnyitja határait – elemzők szerint ez a tartós nemzetközi szankciók miatt ellehetetlenült gazdaság felpörgetésére irányuló erőfeszítések része. Az ország számára ugyanis jelenleg a turizmus a legkönnyebb módja annak, hogy külföldi devizát szerezzen.
A februárra tervezett utazás meglepetésként érte az Ázsia-szakértőket, akik arra számítottak, hogy a pendémia utáni első turisták Kínából, Észak-Korea legnagyobb diplomáciai és gazdasági szövetségesétől érkeznek majd, a szakemberek szerint azonban hamarosan ők is utazhatnak majd a zárkózott országba.
Ha tovább olvasnál: A négyévszakos üdülőváros a Fekete-tengernél, amit alig ismernek Európában
Phenjan, Észak-Korea
Fotó: Unsplash/Micha Brändli
A kínai utazások újraindulása valószínűleg sokkal nagyobb bevételi forrásként szolgál majd, hiszen a világjárvány előtt ők tették ki az Észak-Koreába érkező összes nemzetközi turista mintegy 90 százalékát. Leif-Eric Easley, a szöuli Ewha Egyetem professzora szerint az Oroszországból idén februárban érkező látogatók valószínűleg anyagilag nem lesznek olyan jövedelmezőek Észak-Korea számára, mint a Kínából visszatérő, nagyobb számú turistacsoportok.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 4 kultúra, amiben szokatlan dolgoktól rezzennek össze a helyiek ›
- A négyévszakos üdülőváros a Fekete-tengernél, amit alig ismernek Európában ›
- A szigetcsoport, ahol egy rövid séta után a múltban találhatjuk magunkat ›
- 100 város, 6 kontinens: Európa tarolt a legjobb városi úti célok listáján ›
- 5+1 furcsa szokás a világból, ami kellemetlen helyzetbe hozhatja a turistákat ›
- A 10 legolcsóbb európai főváros a távmunkások számára ›
- Furcsa szabályok, amiket jobb, ha turistaként is betartasz ›
- Kijött a lista: ezekbe az országokba érkezik a legkevesebb turista ›