Mintha a Holdon lennél – Érdekes, földöntúli helyek
Hold- és marsbéli hangulatot árasztanak a következő természeti képződmények.

Mindig emlékeztetnünk kell magunkat, hogy bolygónk a természeti csodák kincsesbányája, amelyek közül sok olyan, mintha nem is a Földön lenne. A következő érdekes helyek bár nem mindig könnyen megközelíthetők, érdemes egy-egy utazást köréjük építeni.
Szokotrai sárkányfa
Fotó: Shutterstock
Socotrában találhatóak ezek az ősöreg sárkányfák, amelyek több ezer évesek. A sziget Jementől kb. 250 kilométerre, az Indiai-óceánban található és a Jemeni Köztársasághoz tartozik. A „Sárkány vére fa" azért kapta ezt a nevet, mert a növény törzse vöröses nedvet termel. De nem ez az egyetlen furcsaság errefelé, hiszen ennek a szigetnek egészen egyedi a flórája és faunája, lesz tehát még min csodálkozni.
Sósivatag – Salar de Uyuni
Fotó: Shutterstock
Az Andokban található Salar de Uyuni a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezője. A kiszáradt tómeder 10 582 km² nagyságú (ez 18 Balatonnyi terület) és 3656 m-es tengerszint feletti magasságig kell felkapaszkodnunk, ha látni szeretnénk. A sósivatag általában száraz, de időszakosan néhány centis vízréteg borítja, s ilyenkor a fenti képhez hasonló érzéki csalódások sorát tapasztalhatjuk.
A jeges kráter – Mount Erebus, Antarktisz
Fotó: Shutterstock
Új-Zélandi territórium ez a csodálatos hely az Antarktiszon: a Mount Erebus a maga 3794 méterével az Antarktisz második legmagasabb vulkánja, nem mellesleg aktív is, egy hatalmas kráterrel. Ez a világ egyik leghidegebb helye, így amikor itt kitör a vulkán, a jég a forró lávával találkozik, a hideg miatt pedig hamar meg is köt a folyékony kőzet.
A furcsa csiga – A Richat-képződmény, Mauritánia
Fotó: Shutterstock
Ezek a szép, színes, természetes körök a Szahara mauritániai részén találhatók, Ouadane közelében. A 40 kilométer átmérőjű képződményt a „Szahara szemének" is nevezik, és még az űrből is jól látszik. Koncentrikus gyűrűi a mai napig zavarba ejtik a tudósokat, a geológusok között napjainkban is vita van a kialakulásáról.
Holdi vagy inkább marsi? – Moon Valley, Chile
Fotó: Shutterstock
Az Atacama-sivatagban található ez a vörös köves, kavicsos, homokos rész – a Föld egyik legszárazabb területe, amit furcsa, hogy Hold-völgynek neveztek el, holott sokkal inkább a Mars felszínére hasonlít. A sivatag legaszályosabb része, Yungay, Chile területén található, ahol 500 éve nem esett eső. A csapadék hiánya miatt itt aztán tényleg semmiféle növény vagy állat nem képes túlélni.