A Brexit egyik nem várt mellékhatása elérte az Eurostart
Európa egyik legnépszerűbb vasútvonalán félig üres kocsik is vannak.

Az Eurostar London, Párizs és Brüsszel közötti járatain a 900 ülőhelyből körülbelül 350 általában eladatlan marad. Miért lehet ez?
„Csúcsidőben az Eurostar vonatok naponta több száz üres ülőhellyel kénytelenek átszáguldani a Csalagúton (angolul Chunnel), mert a határrendészet nem tudja elég gyorsan feldolgozni az útleveleket." – számolt be a Guardian brit lap. Annak ellenére, hogy világszinten nagy a kereslet a zöld utazási formák iránt, sokkal kevesebb jegyet tudnak venni az emberek nemzetközi vonatjáratokra. Az Eurostaron 900 hely van, ami a Brexit előtt majdnem tele is volt, most azonban csak átlagosan 350 helyjegy elérhető járatonként.
Lassabb, mint a repülőtér
Fotó: Shutterstock
A brit útleveleket a Brexit óta külön le kell pecsételtetni a határátlépéskor, hiszen már nem Unión belüli utazásnak számít – ezen a procedúrán még azoknak is át kell esniük, akik elektronikus kapukon haladnak át. A vonattársaság azt kéri az utazóktól, hogy indulás előtt legalább 90 perccel előbb érjenek ki a vonatállomásra, de sokszor még ennyi idő sem elég az összes ember úti okmányainak ellenőrzésére. Mi lehet az oka az elakadásnak? A probléma sokrétű és még a Covid-járvány idején gyökerezik, hiszen a nemzetközi vonatforgalom csökkentése miatt sok határőrt elbocsátottak, akiket azóta sem tudtak pótolni. Párizs északi állomásán és a londoni St. Pancras pályaudvaron különösen nagy munkaerő-hiánnyal küzdenek, és a kevés határrendész nem tudja gyorsan feldolgozni minden egyes brit állampolgár útlevelének ellenőrzését és lepecsételését.
30%-kal több időt vesz most igénybe az útlevél-ellenőrzés, mint korábban.
Mivel a járvány miatti korlátozásokat eltörölték, az idegenforgalomújra eléri a 2019-es forgalom 80-85%-át, de a pályaudvarok kapacitásának növelését egyelőre nem tudják megoldani. Így az eladható helyjegyek számát csökkentették a nemzetközi járatokon, vagyis annyi jegyet adnak el, amennyinek a kezelését még el tudják látni a pályaudvarokon.
Reggel a legrosszabb
A nagy csomópontokon még egészen jól halad az utasok átengedése, bár a reggeli órákban ezeken a forgalmas állomásokon is gyakori a fennakadás, késés az útlevelek miatt. A népszerű London-Amszterdam járatra például csak 250 jegyet tudnak eladni egyelőre, mert ennyi okmányt tudnak időben kezelni. Amíg nem áll vissza a pályaudvarok kapacitása, addig kisebb állomásokat nem is tudnak visszacsatolni a nemzetközi útvonalakba.
Mint a bioétel...
François Le Doze, az Eurostar kereskedelmi igazgatója a Guardiannak adott interjújában elismerte, hogy amíg kapacitásproblémák vannak, addig a vonatozás drágább marad, és a bioélelmiszerekhez hasonlította a vasúti közlekedést: hiába ez a környezetbarátabb megoldás, és van is rá kereslet, egyelőre nem megoldott a kapacitásprobléma, és így drága lesz még egy darabig. A vasúttársaság vezetője ennek ellenére bizakodó, tavaly bejelentette a cég, hogy 2030-ra a belga-francia Thalys vállat gyorsvonataival összefogva évente 30 milliós utasforgalmat szeretnének elérni. (2019-ben 19 millió volt a két cég forgalma összesen.) 2023 októberétől már közös weboldala lesz az összeolvadt közlekedési vállalatnak.