Elképesztő fotó: Ilyen a világ legbonyolultabb autópályája
Csak itt ne kanyarodjon le az ember rossz helyen!

Nagyon tapasztalt és jó helyismerettel rendelkező autóvezetőnek kell lennie ahhoz, hogy ebben a több szintes autópálya-csomópontban az ember ne hibázzon. De nézük, mit kell tudni erről a furcsa, több szintes kereszteződésről, és persze elképesztő fotókat és videót is mutatunk!
2017-ben készült el és összesen 8 évig épült nemcsak Kína, de a világ legbonyolultabb sztráda-csomópontja, a Huangjuewan. A Csungking mellett gabalyodó építmény 5 szintes, 37 méter magas és összesen 15 ki- és bejárata van, hogy elérhessük a környező 8 úti célt. Csungking az agglomerációjával majdnem akkora, mint Magyarország, de háromszor akkora népességgel, így el lehet képzelni, mekkora lehet a forgalma a ki- és bevezető utaknak.
A mérnököknek is kihívás volt
Fotó: Shutterstock
A csomópont átadáskor a város vezetői elmondták, rendkívül összetett feladat elé állították a tervező-mérnököket, hiszen egy (agglomerációval) 30 milliós nagyváros centrumának, repülőtérének és gyorsforgalmi útjának összekapcsolását kellett egy csomóponttal megoldani. Az alábbi elképesztő fotón is látszik, hogy milyen nehéz lehet tájékozódni ebben a csomópontban, ha már benne kanyarog az ember, és az sem biztos, hogy a navigációs rendszer könnyen útba tud igazítani ennyi kijárat esetén.
Ezen vergődj át a reptérre menet!
Fotó: Getty Images
Annak ellenére, hogy Csungking nagyon meleg (nyáron nem ritka nappal a 40 fok) rengeteg turista érkezik a városba, hiszen jó az elhelyezkedése: a Jangce és a Jialing-folyó találkozásánál található. Belvárosa a két folyó által határolt dombos félszigeten fekszik, ami önmagában is nagyon látványos, de a hegyekkel körbevett térség flórája és faunája is nagyon gazdag. Turisztikai értékét még növeli, hogy Csungking alatt töri át a Jangce folyó a Szecsuani-medencét övező hegységet, a híres Három-szurdokon keresztül, így a Három-szurdokba vezető látványos hajóutak többsége innen indul. Történelmi és kulturális látványosságokban is gazdag a környák, hiszen Szecsuan nagyon közel van (régen Csungking is ehhez a tartományhoz tartozott), ami a kínai kultúra egyik legfontosabb bölcsője.
Ilyen a csomópont egy forgalmas napon:
- 5 elképesztően olcsó repülőjegy tavaszi mini nyaraláshoz ›
- A világ leggyönyörűbb botanikus kertjei ›
- 10 turistamágnes hely, ahol csalódás érhet ›
- Történelmi vonatút a javából: a Transzmongol vasút ›
- Láttad már a kínai nagy fal két végét? Most megmutatjuk! ›
- Le mernél nézni az üvegkilátóból? ›
- A világ legmagasabb liftje egy kínai kilátóba visz fel ›