Nagyon ritka, rózsaszín elefántcsemetét kaptak lencsevégre Afrikában
Albínó elefántbébi játszott a Kruger Nemzeti Parkban.
A Dél-afrikai Köztársaságban található Kruger Nemzeti Park túravezetőjének sikerült egy 10 ezerből egyszer tapasztalható jelenséget levideóznia: útja során egy rózsaszínű albínó elefántborjúval találkozott.
Az Afrika déli részén elhelyezkedő Kruger Nemzeti Parkban egyedülálló élményben lehetett része egy túravezetőnek, ugyanis Theo Potgieter egy ritkaságszámba menő, albínó elefántborjúra bukkant.
Szerencsére Potgieternek sikerült kamerára vennie a csemetét, ahogy az egy vizes környéken társával játszik.
Az albínó elefánt külleme azért rózsaszínes, mert testéből hiányoznak azok a pigmentsejtek, amik a többi elefántot szürkéssé teszik. A túravezető elmondása szerint az afrikai elefántok között jóval kevesebb albinizmussal élő egyeddel lehet találkozni, mint az indiai elefántoknál:
a becslések szerint tízezerből csupán egyetlen ilyen példány születik.
Az Egyesült Államokban albínó aligátor született: Olyan ritka aligátorbébi született, amiből mindössze 7 példány létezik
Bár néhány albinizmussal született elefánt egészen jól tud boldogulni az életben, a mutáció azért rejt magában egészségügyi kockázatokat. Az állatoknak – kiváltképpen a ragadozóknak – különösen jelentős szerepet játszik küllemük, mivel gyakran szőrüknek, bőrüknek színvilága miatt képesek beleolvadni a környezetükbe – ez pedig gyakran elengedhetetlen a túléléshez.
„Sajnos az ilyen elefántok sok kihívással találkoznak életük során. Nem elég, hogy a forró afrikai napsütés nagyobb veszélynek teszi ki őket, a legtöbb esetben csordájuk java része elfordul tőlük”
– idézi Potgietert az IFL Science.
Ha már nemzeti parkok: 5 szokatlan nemzeti park, ahol bámulatos látvány fogad
Ráadásul az albínó elefántoknak gyakran a látással is problémájuk adódik, de a most kiszúrt bébi esetében úgy tűnik, minden rendben van. A videón látható, hogy a borjú csordája védésében, vígan játszadozik a vízben egy másik elefántborjúval.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Kémkedéssel vádolták, bizonyíték híján kiengedték a börtönből a galambot ›
- Majomhadsereg szállt meg egy thai üdülővárost, menekülnek a turisták ›
- Közelít a harmadik évszázadához Jonathan, a világ legidősebb gerincese ›
- 5 eszméletlenül furcsa állat, amiről biztosan nem hallottál még ›
- 4 különös állat, amit 2023-ban fedeztek fel ›