Mekkora a világ legkisebb nemzeti parkja?
Annyit elárulunk elöljáróban, hogy apró szigetekből áll.

A világ egyik legkedveltebb üdülőhelyén található Földünk legkisebb nemzeti parkja is, ahol ma már évente több százezer turista piheni ki magát vagy keres aktív kikapcsolódást .
Egy természetközeli életre és magányra vágyó újságíró, Brendon Grimshaw 1962-ben vásárolta meg a Seychelle-szigetek egyik tagját, a Moyenne-szigetet, amely ma a világ legkisebb nemzeti parkja. Az alig nagyobb, mint négy focipályányi területet Grimshaw haláláig gondozta, hogy megszabadítsa az áthatolhatatlan aljnövényzettől és benépesítse állatokkal, majd ráhagyta a környező szigeteket összefogó Sainte Anne Marine Nemzeti Parkra.
A 8 kicsi sziget egyike
Fotó: Shutterstock
A Sainte Anne Marine Nemzeti Park körülbelül 5 km-re fekszik Viktória városától, a Seychelle-szigetek fővárosától, és nyolc kis szigetet foglal magában. Összesen csak 3887 km2 a területe, és ez volt az első szigetekből álló nemzeti park az Indiai-óceánon, ahol a mai napig tilos horgászásással és vízisízéssel megzavarni a vízi élővilágot. Egészen 2005-ig csak a helyiek jártak kirándulni ezekre a szigetekre, majd rájöttek, hogy túl drága fenntartania őket az államnak úgy, hogy nem termelnek semmiféle bevételt, így engedélyezték vendéglátóhelyek és szállodák építését. Ez a néhány apróságból álló régió ma a világ egyik legkedveltebb trópusi üdülőhelye, búvárparadicsom, ahol a turisták kedvükre sznorkelezhetnek vagy üvegfenekű hajókból csodálhatják a korallzátony víz alatti színpompás élővilágot.