Luxusvonat Wes Anderson módra
Bárki utazhat a rendező által megálmodott vonatkocsikban.

Több, mint 800 ezer forint egynapos vonatútért? Az igazi filmrajongók örömmel fizetik ki a borsos árat, hogy a Wes Anderson által tervezett, egyedi vagonokban utazhassanak.
Wes Anderson filmjei egyedi esztétikáját és aprólékosan megtervezett díszleteit most valódi vonatkocsikban is megcsodálhatjuk, miközben az Egyesült Királyság gyönyörű tájai suhannak el a szemünk előtt – így olyan élményünk lehet, mintha kicsit belekerülnénk a rendező egyik filmjébe. Az 1976-ban alapított Belmond utazási cég ugyanis felkérte Andersont, hogy segítsen újraálmodni a British Pullman vonat Cyngus kocsiját, az újítástól a cég azt reméli, hogy így még többen kapnak rá a vonatozásra, ami ráadásul sokkal kevésbé szennyezi a környezetet, mint az autók, a buszok vagy a repülők.
Eredeti és modern elemek
Anderson az újratervezés során megtartotta az 1950-es években épített Cygnus kocsi – egykor az államfők kizárólagos használatára fenntartott – „hattyútémáját”. A vendégek tágas, smaragdzöld mintás szövettel kárpitozott üléseken pihennek, miközben a privát kupék mennyezetén is megjelenik ugyanaz a zöld szín, máshol viszont pasztell rózsaszín köszön vissza. Az aprólékos részletekig kidolgozott intarzia megőrzi a kocsi eredeti art déco stílusát, amely nagyszerűen illeszkedik Anderson vintage-világához. A modern elemek tökéletes kompozíciót alkotnak a hagyományos darabokkal.
„Imádom a vonatokat – mondta a Grand Budapest Hotel rendezője –, gyakran volt alkalmam megálmodni a filmjeimben vonatfülkéket és kocsikat, ezért erre a felkérésre azonnal igent mondtam.”
Két világ találkozása
A vonat első útját tavaly, október 13-án tette meg Londontól Cardiffig, közvetlenül Wes Anderson legújabb, A Francia Kiadás című filmjének premierje előtt. A Belmond márkáért és marketingért felelős vezető alelnök, Arnaud Champenois így nyilatkozott: „Kiváltság volt együtt dolgozni Wes Andersonnal, aki a világ egyik leglenyűgözőbb mesemondója és egy igazi legenda. Küldetésünk, hogy életben tartsuk hagyományainkat a legkreatívabb tehetségekkel együttműködve, akik osztoznak a tervezés és az egyedi alkotás iránti szenvedélyünkben.”
A jegyek átszámítva, körülbelül 185 ezer forintba kerülnek személyenként a nyitott étkezőkocsiban. Viszont a legfeljebb 4 fő befogadására alkalmas kupé esetében már körülbelül 835 ezer forintot kell fizetni minden egyes vendégnek.