
Ahhoz, hogy jól kivehető legyen a népdal ritmusa, 80-nal kell haladni az országúton.
Az első zenélő utat 2019-ben adták át, a Kaposvár felé vezető 67-es úton, a Republik zenekar 67-es úton című számának dallama szól. Ez volt egyébként Kelet-Európa első zenélő országútja. Az aszfaltra festett speciális barázdákon megfelelő sebességgel kell hajtanunk, hogy a ritmus tökéletes legyen. A Magyar Építők magazin 2019-ben is kipróbálta a zenélő, kétszer kétsávos zenélő utat és a most átadott 32-es útnál is készített felvételt.
2022. novemberében a 37-es főút készült el, és már ki is próbálhatjuk az úgynevezett akusztikus aszfaltot. „Az akusztikus felületen is ugyanolyan aszfaltréteget terítettek le, mint bármelyik másik útszakaszon, de itt a felületet gyémántvágóval kereszt irányban bemetszették. A barázda mélységétől, és azok egymástól viszonyított távolságától függ, hogy milyen időközönként, milyen hangot hallunk, ha ráhajtunk az útszakaszra." – írta a HVG 3 évvel ezelőtt az átadáskor.
Az új, zenélő útszakaszt Szerencs felé a 37-es úton Gesztelynél tesztelhetjük: az Érik a szőlő című népdal nagyon jól felismerhető. Nézd meg te is a videóban!