Szaúd-Arábia megépíti a „sivatagi Orient Expresszt", a Közel-Kelet első luxusvonatát
A szaúdi vonat a Dream of The Desert nevet kapta.
A vasutak Európa-szerte egyre nagyobb teret nyernek a közlekedésben, de a Közel-Keleten sem marad ki a trendből. Szaúd-Arábia ugyanis úgy döntött, megépíti a „sivatagi Orient Expresszt", ami az ország fővárosából Rijádból fog indulni.
Az Arsenale Group és a Saudi Arabia Railways (SAR) együttműködésével létrejövő luxusvonat a tervek szerint Jordánia irányába, közel 1300 kilométeren keresztül fogja átszelni az országot.
A Dream of the Desert, tehát a Sivatag álma névre keresztelt vonat kialakításáért az olasz luxusprojektekkel foglalkozó Arsenale Group felel majd, ám stílusban a szaúdi hagyományokat tükrözi majd.
Az elképzelés szerint a vonat 40 kocsiból fog állni, amelyek összesen 82 utas befogadására lesz képes. A szerelvényekben többek között egy fine dining étkezőkocsi és egy társalgóval egybekötött bárrész is helyet kap majd. Attól függően, hogy meddig szeretnének eljutni az utasok, az utazás egy vagy két éjszakát ölel majd fel.
Sivatagi sípálya is tervben van: Szaúd-Arábia sípályát épít a sivatag közepére, de talán ez a legkevesebb
A Forbes beszámolója szerint az építkezési munkálatok már elkezdődtek, a Sivatag álmára pedig a számítások szerint legkorábban 2025 végén lehet felszállni.
A fővárosból induló vonat egészen a Jordánia határán fekvő Al Qurayyatig viszi majd utasait. Az út festői sivatagi tájakon fog keresztülhaladni, és az utasok több UNESCO világörökségi listán szereplő térséget is megcsodálhatnak majd.
A Sivatag álma egyike azon projekteknek, melyeket Szaúd-Arábia annak érdekében tervez megvalósítani, hogy az ország a Közel-Kelet egyik legvonzóbb turisztikai desztinációjává váljon.
Ilyen például a The Line is: 4 futurisztikus városterv, ami megmutatja, milyen élet várhat ránk a jövőben
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Ezért volt Nikola Tesla az egyiptomi piramisok megszállottja ›
- 4+1 budapesti étterem, ahol belekóstolhatunk a Közel-Kelet ízeibe ›
- Ezeket a repülős útvonalakat vette célba a legtöbb utazó 2023-ban ›
- Éjszakai körutazás: mutatjuk Európa legolcsóbb hálókocsis útvonalait! ›
- Magyarországot is érinti az új luxusvonatút, amivel körbeutazhatjuk bolygót ›
- Döntőben a női vízilabdások: mit rejt Doha a medencéken kívül? ›
- Vismeg Zsombor és Burián Gergely: élsportolóként úton lenni ›
- Álommunka: 23 millió forintért luxushoteleket kell értékelni ›
- Özönvíz Dubajban: 75 éve nem látott esőzés a sivatag közepén ›
- Végtelen luxus: a világ legfényűzőbb vonatútjai ›