Adatgyűjtés céljából a Finnair arra kéri utasait, hogy a beszállás előtt lépjenek a mérlegre – a finn légitársaság szerint erre a biztonságosabb utazási körülmények kialakítása miatt van szükség.
Finnország nemzeti légitársasága, a Finnair, február közepétől – szigorúan önkéntes és anonim módon – lejegyzi az utasok súlyát felszállás előtt a Helsinki repülőterén, írja az Independent. A Finnair képviselői kihangsúlyozták:
az adatokat kizárólag járataik optimalizálására használják fel.
Satu Munnukka, a Finnair vezetője szerint a súlyadatokra legfőképp a járatok biztonságos üzemeltetése miatt van szükség.
„Rögzítjük az ügyfél és a kézipoggyász teljes súlyát és háttérinformációit, de nem kérdezzük meg például a nevét vagy a foglalási számát. A teljes súlyt csak a mérési ponton dolgozó ügyfélszolgálatos látja, így nyugodt szívvel vehet részt a vizsgálatban"
– mondta.
Ez is érdekelhet: Ezeket a szavakat használják a légiutas-kísérők a problémás utasokra
Fotó: Unsplash/Mohammad Saifullah
Jelenleg a légitársaságok feltételezett tömeget használnak, azaz az utasok össztömegét meghatározott számok alapján becsülik meg, ami a repülőgépek tömegeloszlásának meghatározása miatt szükséges.
A Finnair szerint azonban az új rendszerrel az utasok számára is biztonságosabb szolgáltatást nyújthatnak, továbbá a mérlegelés csökkentheti az egyes járatok által okozott környezeti károkat is. A The Guardian szerint eddig több mint 600 utas jelentkezett mérlegelésre a Finnairhez – a légitársaság reméli, hogy ez a szám növekedni fog a következő hetekben.
Ezt olvastad már? Embert próbáló: a világ leghosszabb repülőjáratai
A hamuesgyemant.hu emlékeztet: a rendszer nem számít újdonságnak, hiszen már az Air New Zealand is megkért több mint tízezer utast 2023 júniusban, hogy lépjenek a mérlegre. Pár hónappal később pedig a legnagyobb dél-koreai légitársaság, a Korean Air utasait is elkezdék mérlegre állítani.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Nem udvariasságból köszöntenek a stewardessek a repülőn – sokkal komolyabb oka van ›
- Ezeket a szavakat használják a légiutas-kísérők a problémás utasokra ›
- Ezeket a repülős útvonalakat vette célba a legtöbb utazó 2023-ban ›
- Megválasztották 2023 legjobb európai légitársaságát ›
- 5000 légiutas-kísérőre pályázik az Emirates, így jelentkezhetsz magyarként ›