Ez történne, ha az összes autó eltűnne a Földről
A becslések szerint jelenleg 1,4 milliárd autó járja bolygónkat.
Az autók kis túlzással ma már az egyik leginkább használatban lévő tárgyaknak tekinthetők, ami a környezetünket is megviseli. De pontosan mekkora hatásuk van a világra, és mi lenne, ha holnaptól egyetlen autóval sem találkoznánk az utakon?
A legkorábbi automobilt (amelyről mindössze egyetlen feljegyzés maradt fenn) egy kínai jezsuita misszió egyik tagja, a flamand születésű Ferdinand Verbiest építette fel 1672 körül. Ez még egy csupán 65 cm hosszú, gőzerővel hajtott modell volt, és nem tudott sem vezetőt, sem pedig utasokat szállítani.
Fotó: Culture Club / Getty Images
Az első, teljes méretű jármű megalkotása Nicolas-Joseph Cugnot mérnök nevéhez fűződik, akinek már sikerült gőzhajtású járművet készítenie. A megalkotásával egy problémát volt hivatott orvosolni: mivel Cugnot tüzérségi katonatisztként szolgált, egy módot kellett találnia az ágyúk gyorsabb szállítására. Innentől kezdve a gőzgépek utcai alkalmazása igencsak foglalkoztatta a feltalálókat, 1830-ban már közel száz ilyen járművet használtak Angliában.
Az autóhoz kapcsolódik Bolyai Farkas neve is, aki ekkortájt Marosvásárhelyen mutatta be gőzautóját.
Az első négyütemű, belső égésű motorra viszont még várni kellett, ezt ugyanis a kölni származású Nikolaus August Otto készítette el 1876-ban.
Bolyai Farkassal egyébként nem ért véget a magyarok szerepe; Galamb József mérnök volt például az, akinek tervei alapján megszületett az ikonikus T-Modell.
Henry Ford, a Ford Motor Company alapítója fiával, Edsel Forddal
Daily Herald Archive / Getty Images
Ezt követően a 20. században felgyorsult az autónak a történelme: 1924-ben Adam Opelnek köszönhetően már futószalagon történt a járművek összeszerelése, és 1955-ben megjelent az „NDK-népautó”, azaz a Trabant. Nagyjából innentől kezdve egyre inkább társadalmilag meghatározó szerepe lett az autónak, kialakultak a hibrid autók, mára pedig már elektromos autók is léteznek.
Vajon melyik autó lesz 2024 kedvence? 7 kocsi maradt versenyben a 2024-es Év Autója címért
Na de mi történne, ha a (becsült) 1,4 milliárd autó hirtelen eltűnne a Föld felszínéről?
GiphyA kérdés hallatára a legtöbben először a környezetünket ért pozitív hatást említenék meg, de az is evidens, hogy így a nagyjából 8,1 milliárd embernek mind a tömegközlekedés felé kéne fordulnia. Lennének viszont negatív hatásai is az autók eltűnésének.
A hideg nem csak minket viselhet meg: Leleményes módszerekkel tartják életben az autókat a Föld leghidegebb városában
TikTok-videónkban pontosan ezt a kérdéskört feszegetjük: ha kíváncsi vagy, mekkora mértékben befolyásolják az autók a mai világot, bátran kukkants bele!
@drive.magazine De persze még megannyi hatása lenne, most pár jelentőset gyűjtöttünk össze!🚗🧐 #drivemagazine #világ #föld#auto #kornyezetvedelem #baleset ♬ eredeti hang - Drive Magazine
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Gigantikus repülőtér épül Lengyelországban ›
- Olcsó és könnyen újrahasznosítható akkumulátort fejlesztettek ki Debrecenben ›
- A Turizmus Világnapja: rengeteg a turista, de lehet ezt bírni hosszú távon? ›
- Fenntartható városban szeretnél élni? Svédország tárt karokkal és betöltetlen állásokkal vár ›
- Többmillió liter fenntartható üzemanyaggal fognak közlekedni az Emirates járatai ›
- Legendás modelljét, a Renault 4-et támasztja fel a Renault ›
- Új versenyző: már szállítják a Xiaomi olcsó elektromos autóit ›