
Pannonhalma elsősorban az apátságról ismert, ám kellemes őszi kirándulásokat is tehetünk a dimbes-dombos környéken, miközben megismerkedhetünk a Pannonhalmi Borvidék látnivalóival és persze finom boraival.
A Szent Márton-hegyen már 996-ban letelepedtek az első bencés szerzetesek, akik később kolostort építettek, amely ma Pannonhalmi Főapátságként ismert. A valójában dombos, bortermeléshez kiváló adottságú vidék a borkóstolás mellett pazar gyalogtúrák lehetőségével várja a kirándulókat.
Az apátságnak köszönhetjük a ma élő hagyományokat
A Pannonhalmi Apátság alapítólevelében már felfedezhető az első írásos dokumentum a szőlőtermesztésről, a rend képviselői pedig rendszeresen beszéltek követőiknek a szőlőtermesztés fontosságáról és módszereiről. Ezek voltak a filoxéravész utáni szőlőtermesztés és borászkodás alapjai, amelyek később a környéken elterjedtek. Szakmai elismerések jelzik a helyi borászok kiváló munkáját, akik a kisebb birtokok szőlősgazdáit is arra ösztönzik, hogy e megújult szellemiséggel üzemeltessék borászataikat. Ennek eredménye, hogy mindezt a fogyasztók, a minőséget kereső borkedvelők is jól tudják, akik már nemcsak a borokért jönnek, hanem akár egy hétvégét is eltöltenek itt.
A 638 hektáron elterülő borvidék tipikus szőlőfajtája az olaszrizling, a rajnai rizling, a rizlingszilváni, az Irsai Olivér, a királyleányka, a zefír és a pinot noir.
Fotó: Unsplash
A legismertebb borászatok, amelyeket érdemes felkeresnünk:
A lenyűgöző történelmi táj ősszel a legszebb
A Pannonhalmi Főapátság könyvtára
Fotó: 123rf
A történelmi, Pannonhalmi Borvidéken nem csak a borok ejtenek ámulatba, hanem a vidék nyugalma is. Mindenképpen tegyünk egy kirándulást a hullámzó dombokon, kaptassunk fel az apátságba, ahol hétvégente bárki meglátogathatja a történelmi épületegyüttest.
A mai bazilika alapjait Géza fejedelem rakta le, Szent István építtette tovább, a templomot és monostort 1001-ben szentelték fel, majd folyamatosan bővítették. A török pusztítás utáni helyreállításra csak a 18. században nyílt lehetőség. Az oktatás 1770 körül emelkedett főiskolai rangra, 1824-ben kezdték építeni a könyvtárépületet, amely ma hazánk egyik leggazdagabb könyvgyűjteménye. A könyvtárhoz kő- és régiségtár, érem- és metszetgyűjtemény, természettudományos gyűjtemény és képtár tartozik.
Romantikus szállás a szőlőhegyen
Fotó: 123rf
A Nyúl Szőlőhegyen található a Szél Fiai Fogadó és Cellárium, amely „kézmíves" borászattal, nívós ételekkel és szállással várja a látogatókat. Több vendégház is tárt karokkal fogadja a látogatókat, mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt. Pannonhalmán, Nyúlon és a környék településein biztosan találunk szállást.
Szállásunkról kirándulásokat tehetünk, megnézhetjük Felpécen a helyi látványosságot, a síkmennyezetes, barokk stílusú, evangélikus templomot, elmehetünk továbbá Ravazdra, ahol a hagyomány szerint IV. Béla ivott a helyi forrásból 1241-ben. A helyszín fölé emelt kútház ma látványosság.
A rovat és az összeállítás szakmai partnere a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség.