Hol lehet idén a legjobb koktélokat inni a világon?
Kiderült a legújabb bár-rangsor!

A The World’s Best Bar ranglistát ebben az évben is kihirdették. A tavalyi toplistát itt találod, de most lássuk az idei legjobbakat!
Az első bár idén a barcelonai Paradiso lett, és ezzel meg is törte a londoni és New York-i bárok egyeduralmát, mert a megmérettetés története (2009) óta nem volt olyan, hogy ne a brit főváros vagy a Nagy Alma egyik menő koktélbárja kapta az első helyezést. A világ legjobb bárjait összesítő ötvenes listát idén is szakmai zsűri állította össze: több mint 650 báros, szakíró, koktélkeverő és tanácsadó a világ minden tájáról. A Paradiso nem új klub, fennállása óta, vagyis 2017-től mindig fix helye volt az ötvenes listán, de ezúttal aranyérmes lett – a zsűri indoklása pedig az volt, hogy állandóan megújul a koktélkínálat a bárban, és az innovációk mellett a vendégek elégedettsége is kiemelkedő.
Barcelona, a koktélfőváros
Paradiso
Fotó: Facebook
A katalán főváros az Eixample negyedben működő Sips bár révén a harmadik helyet is megszerezte a listán, amelynek második helyére a londoni Tayēr + Elementary került fel. Nagy-Britannia fővárosa öt bárral vezeti az európai városok külön versenyét, az ötvenes listára azonban a hat italozóval szereplő New York foglalta el a legtöbb helyet.
„Kémcső Negroni" és párizsi klasszikusok
Fotó: Facebook
A párizsi Little Red Door (összesítésben ötödik) klasszikus stílusa és kínálata a környezetvédelem terén innovatív, éppen ezért kapta a fenntarthatósági különdíjat, míg az ecuadori Julianát a legjobb koktél menüéjért díjazták. Az ötvenes listán összesen 26 város képviseli magát: Firenze, Lisszabon és Nápoly most először került be egy-egy hellyel a rangsorba.
A Top 50 bár 2022-ben
- Paradiso, Barcelona
- Tayēr + Elementary, London
- Sips, Barcelona
- Licorería Limantour, Mexikóváros
- Little Red Door, Párizs
- Double Chicken Please, New York
- Two Schmucks, Barcelona
- Connaught Bar, London
- Katana Kitten, New York
- Alquímico, Cartagena
- Handshake Speakeasy, Mexikóváros
- Jigger & Pony, Szingapúr
- Hanky Panky, Mexikóváros
- BKK Social Club, Bangkok
- Salmon Guru, Madrid
- Drink Kong, Róma
- Coa, Hong Kong
- Florería Atlántico, Buenos Aires
- The Clumsies, Athén
- Baba au Rum, Athén
- Café La Trova, Miami
- Attaboy, New York
- Satan’s Whiskers, London
- Tropic City, Bangkok
- Kumiko, Chicago
- Sidecar, Új-Delhi
- Tres Monos, Buenos Aires
- Argo, Hong Kong
- Maybe Sammy, Sydney
- Swift, London
- Line, Athén
- Baltra Bar, Mexikóváros
- Manhattan, Szingapúr
- Overstory, New York
- 1930, Milánó
- Dante, New York
- A Bar with Shapes for a Name, London
- Zuma, Dubaj
- Locale Firenze, Firenze
- Red Frog, Lisszabon
- Cantina OK!, Sydney
- CoChinChina, Buenos Aires
- Himkok, Oslo
- Carnaval, Lima
- Galaxy Bar, Dubai
- L’Antiquario, Nápoly
- Employees Only, New York
- Bar Benfiddich, Tokió
- Lucy’s Flower Shop, Stockholm
- Bulgari Bar, Dubaj
Melyik bárban kóstolnál meg szívesen egy-egy rendhagyó, izgalmas koktélt?