Tízezreket fizetett egy homárért, hogy visszaengedje a tengerbe
Drámai fordulatot vett a vacsora egy olasz étteremben.

Szardínia szigetén beindultak az események, a Golfo Aranci településén található Gente di Mare étterem személyzetének ugyanis egy szokatlan kérdést tett fel az egyik vendégük.
Mint ahogy arról már mi is írtunk, Szardínia nem csupán az egyeurós lakások miatt került a középpontba, hanem a digitális nomádok iránti lelkesedéséért is.
Az Independent cikke szerint most a sziget északi részén található Gente di Mare nevű, halételekre fókuszáló étterem ragadta meg az internet figyelmét. Történt ugyanis pár napja, hogy egy svájci nő és férje vacsorázni indultak, majd a belépéskor a pár női tagját elvarázsolta az étterem bejáratánál található akvárium.
„Beséltáltak az étterembe, a nő figyelme pedig egyből a bejáratunknál elhelyezett akváriumra irányult”
– erősítették meg a tényeket az étterem tulajdonosai, Antonio és Gianluca Fasolino.
Az akváriumban óriási homárok úszkáltak, melyeket egyesével nagyjából 78 ezer forint értékű euróért árulnak. Persze nem voltak hely szűkében, ám ez nem hatott meg az eltökélt vendéget.
Ők legalább nem harapnak: Támadnak a halak Spanyolországban
Homár
Fotó: Shutterstock
Miután a házaspár leült asztalukhoz,
„a hölgy megkérdezte tőlünk, hogy nem lehetne esetleg az akváriumban békésen úszkáló homárt visszaengedi a tengerbe”
– írta le az események menetét a személyzet.
Ezt olvastad már? A legjobb helyek, ahol megemlékezhetünk a Római Birodalomról
A nő szemrebbenés nélkül kifizette az egy kilogrammos homárért az összeget, amit egy vödörben ki is hoztak neki.
Az ezt követő történésre már nemcsak a személyzet, de pár vendég is felfigyelhetett: az egyelőre azonosítatlan nő puszta kézzel megfogta az állatot, megsimogatta, majd nemes egyszerűséggel kirakta a kezét a hajó korlátján és szabadjára engedte azt.
A homár egy méltóságteljes csobbanással szökött meg a fogságból, melyet szerencsére a férj videóra is vett.
Swiss tourist pays $210 for lobster at up-market restaurant in Sardinia, strokes it and then sets it free pic.twitter.com/lN6RTBBcE3
— Bowner (@agentbowner) September 18, 2023
A férj elmondása szerint az állat nem gondolkozott kétszer: amint megízlelte a szabadság sós ízét, sietősen tovaúszott.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Mintha luxusnyaraláson lennél... ›
- A tengerben élő gerinctelen állatok is érző lények ›
- A 10 leggyakoribb csalás, amivel turistaként találkozhatsz ›
- Egy olasz falu ingyenes lakhatással csábítja a távmunkásokat ›
- Nyakunkon a szarvasbőgés: ezek a legjobb helyek a fülelésre ›
- Saját magukat szivatták meg a leszállás előtt pakolászó utasok ›
- Egyre több medve járja a Bükköt: Mihály után már Gallér is itt kószál ›
- Sajtturizmus Európában: 5 város a sajtrajongók számára ›