Megválasztották Európa 20 legjobb úti célját 2024-re
Az utazók véleménye alapján.
5: Batumi, Grúzia
Batumi, Grúzia
Fotó: Mike Swigunski/Unsplash
„Van Grúzia, és van Batumi" – tartja egy helyi mondás, ami jól példázza, hogy bár a 155 ezres üdülőváros Grúziában fekszik, gazdagságával és fejlettségével kiemelkedik régiójából. Az ország második legnagyobb települése mellett az egyik legfontosabb kereskedelmi csomópontja is a térségnek. A turistáknak azonban más miatt lehet igazán vonzó:
Dubajra emlékeztető atmoszférája és lenyűgöző tengerparti sétánya egy teljesen más világba repít el minket.
Batumit mi is ajánlottuk már részletesebben: A négyévszakos üdülőváros a Fekete-tengernél, amit alig ismernek Európában
4: Genf, Svájc
Genf, Svájc
Fotó: Unsplash/Yomira Studio
Grúzia után Svájc második legnagyobb városát is rajta találjuk a legjobb idei úti célok listáján.
A kálvinizmus és az órák otthonaként is ismert Genf azért is lett igazi turistacsalogató az elmúlt időszakban, mivel teljesen ingyenessé tették a városban az odalátogatók számára a tömegközlekedést – ehhez pedig csak a Geneva Transport Cardot kell kiváltanunk.
Korábbi cikkünkben már azt is említettük, hogy itt székel a Nemzetközi Vöröskereszt és az ENSZ európai központja is, de a város körüli természetjárás miatt is érdemes felírnunk Genfet az idei utazós listánkra.
Ha tovább olvasnál: Ingyenesen utazhatnak a turisták a történelmi svájci városban
3: Málta
Valletta, Málta
Fotó: Unsplash/Micaela Parente
A Földközi-tenger szívében található gyöngyszem festői falvakkal és lélegzetelállító tengerpartjaival ejti ámulatba az odalátogatókat. Málta minden szegletét lenyűgöző építészet díszíti, ahol mézszínű kövek pompáznak az azúrkék vízzel karöltve.
Az utazóknak érdemes belemerülniük a sziget kulináris világába is, hiszen Máltán megtalálunk mindent, ami a mediterrán konyhát jellemzi.
Málta fővárosáról részletesebben: Máltai álomnyaralás – Top 5 látnivaló Vallettában
2: Monaco
Monaco, Monaco
Fotó: M. R./Unsplash
A második helyet elfoglaló városállam a luxus, a kultúra és a kikapcsolódás egyedülálló keverékét kínálja az turistáknak. Bár mindössze 208 hektár területen fekszik, ennek ellenére számos kihagyhatatlan látnivalóval rendelkezik: elég csak a rengeteg múzeumra, az üzletnegyedre vagy a hercegi palotára gondolni. Akár romantikus kiruccanásra, akár családi vagy baráti kiruccanásra indulnánk, Monaco kifinomultságában nem fogunk csalódni.
Ez is érdekelhet: 5 európai úti cél, ami tökéletes egy tavaszi kiruccanáshoz
1: Marbella, Spanyolország
Marbella, Spanyolország
Fotó: Unsplash/Drew Dizzy Graham
A 142 ezres lélekszámú város Dél-Spanyolország klasszikus gyöngyszeme. A bőséges napsütéséről ismert Marbella igazi paradicsom azok számára, akik egyszerre vágynak egy tengerparti nyaralásra, csodálatos panorámára, és exkluzív éjszakai életre.
Az óváros, Puerto Banús kikötője, valamint a számos történelmi múzeum és a Picasso-festményekben gazdag Grabado Marbella múzeum is kötelező látnivaló.
Ha tovább gyönyörködnél: Marbella, a csábítóan szép andalúz város képekben
A legjobb európai úti célok további helyezettjei:
6. Riga, Lettország
7. Madeira, Portugália
8. Firenze, Olaszország
9. London, Egyesült Királyság
10. Reykjavík, Izland
11. Lège-Cap-Ferret, Franciaország
12: Siena, Olaszország
13. Ponza-sziget, Olaszország
14. Porto-Vecchio, Franciaország
15. Champagne borvidék, Franciaország
16. Feröer-szigetek
17. Sirmione, Olaszország
18. Piran, Szlovénia
19. Newquay, Egyesült Királyság
20. Thasszosz, Görögország
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 7 termelői piac Budapest közelében, hogy a legfrissebb alapanyagok kerüljenek az asztalra ›
- Olcsó, mégis izgalmas nászútra vágysz? Ez az 5 úti cél biztos nem okoz csalódást ›
- Olaszország 5 legjobb úti célja, ha egy jót hajókáznál a nyáron ›
- Európa 10 legtöbbet fotózott városa az Instagram szerint ›
- 4 közel-keleti úti cél, ha már unod, hogy minden Dubajról szól ›
- 4 felkapott úti cél, ahová meglepően sokan utaznak 2024-ben ›
- 10 úti cél, amit „rejtett kincsnek" emlegetnek, pedig már rég nem az ›