A Wizz Air szerint ezek a legjobb úti célok, ha magányos utazásra vágysz
Ha szólóban kelnél útra idén.
A szóló utazások száma évről évre növekszik, a szakértők szerint a lelkesedés 2024-ben sem fog alábbhagyni. Ilyenkor persze a legfontosabb, hogy olyan úti célokat válasszunk, ahol egyedül is biztonságban érezhetjük magunkat – a Wizz Air most pontosan ilyen helyszíneket ajánlott nekünk.
A Wizz Air legfrissebb kutatásával az egyedül utazóknak szeretett volna kedvezni, ezért megnézték, melyik európai úti célok számítanak a legnépszerűbbnek a szóló turisták között.
Ehhez az Euromonitor piackutató cég, illetve az Europa és a Holidu utazási vállalatok adatainak segítségével válogatták ki a legnépszerűbb európai desztinációkat, majd ezeket vetették össze azon értékelésekkel, melyeket a szóló utazók hagytak a TripAdvisoron.
„Az információszerzés egyik legmegbízhatóbb módja az, ha az utazók véleményére hallgatunk. Emiatt mi is olyan úti célokból válogattunk, amikkel a TripAdvisor értékelések szerint az egyedül utazók is nagyon meg voltak elégedve”
– mondta Radó András, a Wizz Air kommunikációs menedzsere a Thrillistnek.
Ha már TripAdvisor: Megszavazták: a TripAdvisor bemutatta a legjobb téli úti célok rangsorát
1. Rodosz, Görögország
Rodosz
Fotó: Shutterstock
Ezek alapján úgy tűnik, a szóló utazók kedvence egyértelműen Rodosz lett: az értékeléseik 76 százalékában öt csillag szerepelt.
Ha kevésbé frekventált helyeket választanánk: 3+1 európai falu, amit érdemes felkeresni 2024-ben, ha kerülnéd a turistákat
2. Split, Horvátország
A görög szigetet 73 százalékos eredménnyel Horvátország üdülővárosa, Split követte.
3. Faro, Portugália
A harmadik, negyedik és ötödik helyen végző úti célok közül mindegyik esetében 66 és 67 százalék közé esett az ötcsillagos értékelések aránya.
Még több inspiráció: 4 európai ország, amit az introvertáltaknak találtak ki
4. Isztambul, Törökország
Ezt ovlastad már? A National Geographic ezt a 30 úti célt ajánlja 2024-re, ha egy kis izgalomra vágyunk
5. Firenze, Olaszország
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 7 európai város, ahová télen is érdemes elutazni a szakértők szerint ›
- Az elnéptelenedő dél-olasz régió, ahol milliókat fizetnek, ha odaköltözünk ›
- Nem udvariasságból köszöntenek a stewardessek a repülőn – sokkal komolyabb oka van ›
- A világ legerősebb útlevelei: a magyar még mindig a legjobbak között ›
- 5 ország, ahol 100 forint alatt megúszhatjuk a tömegközlekedést ›
- Egyedül utazó nő vagy? Ezek a legbiztonságosabb úti célok! ›
- Nyugdíjas utazás: ez a portugál város lehet az idei kedvenc ›
- Súlyos belépőt kell kifizetnünk mostantól a Hagia Sophiáért ›
- Úttörő nők, akik felfedezték a világot ›
- Izgalmas úti célok a budapesti repülőtér nyári menetrendjében ›