Ramadán: erre készülj, ha muszlim országba utazol
Március 10-én kezdődik az iszlám vallás egyik legjelentősebb ünnepe.
A ramadán ideje alatt a muszlimok a jótékonyságon, az imádkozáson, a Korán olvasásán keresztül a spiritualitásra fókuszálnak, amit egy 30 napos, napkeltétől napnyugtáig tartó böjt kísér, amitől a test és a lélek megtisztulását várják. De mire számíthatunk akkor, ha ebben az időszakban utazunk valamelyik muszlim országba?
A ramadán időszaka minden évben eltérő, mivel kezdődátumát nem a Gergely-naptár, hanem az iszlám holdnaptár szerint határozzák meg. E naptár szerint minden hónap 29,5 napból áll, így az egész év nagyjából 11 nappal rövidebb, mint a Gergely-naptárban.
A ramadán idén március 10-én kezdődik és egészen április 8-ig tart majd.
Böjt
Fotó: Masjid Pogung Dalangan / Unsplash
A ramadán az iszlám vallás egyik legjelentősebb ünnepe, mely során a muszlimok körében a spirituális és Allah kerül a középpontba.
Emiatt az emberek nagyjából egy hónapon keresztül böjtölnek, de a nemi élettől, a dohányzástól és minden olyan cselekedettől tartózkodnak, ami megtörheti a böjt folyamatát, ezzel együtt a test és a lélek megtisztulását.
Mivel a böjt az iszlám vallás egyik alappillére, ezért – néhány kivételtől eltekintve – a gyakorló, nagykorú muszlimok számára betartása kötelező.
Ez is érdekelhet: Szaúd-Arábia megépíti a „sivatagi Orient Expresszt", a Közel-Kelet első luxusvonatát
A böjtre vonatkozó felirat díszíti a várost, Isztambul, Törökország
Fotó: Ibrahim Uzum / UnsplashMíg a helyiek általában nem várják el, hogy a turisták is böjtöljenek, addig ebben az időszakban egyes országok törvényei megtiltják a nyilvános helyen történő étkezést – de gyanez a helyzet a dohányzással is.
Emiatt érdemes az általunk meglátogatott ország előírásairól tájékozódnunk, ugyanakkor a szabályok városonként is eltérhetnek. Dubaj például egy kedvelt úti célnak számít, ahol sok a külföldi lakos is, így a városban nem tiltják a törvények a nyilvános helyeken történő étkezést, és itt az éttermek is nyitva tartanak napközben.
Az Egyesült Arab Emírségek többi városa azonban nem ennyire megengedő, így ha napnyugta után szeretnénk vacsorázni egy étteremben, akkor javasolt előre asztalt foglalnunk. Napnyugta után ugyanis a muszlimok megtörik a böjtöt, és egy csoportos étkezés (iftárt) tartanak.
Ha szeretnénk elvegyülni a helyiek között, akkor nyugodtan próbálkozzunk meg mi is a böjt tartásával és az iftárral is. Ilyenkor sok helyen a lakosok együtt törik meg a böjtöt, és a kollektív iftárokon általában mindenki szívesen látott vendégnek számít.
Olvasd el ezt is! 4 közel-keleti úti cél, ha már unod, hogy minden Dubajról szól
Nyitvatartások
Szultán mecset, Szingapúr.
Fotó: SR / Unsplash
A ramadán alatt a nappalok is lelassulhatnak, és a boltok nyitvatartási ideje is alkalmazkodik a böjt napkeltétől napnyugtáig tartó időszakához.
Azokban az országokban, ahol napközben nem engedélyezett a nyilvános étkezés, az éttermek általában csak délben nyitnak ki. Innentől kezdve készülnek az iftárra, így dél után már rendre tudunk elvitelre kérni ételeket, bent étkezni viszont nem lehetséges.
Egyes helyeken a turistalátványosságok nyitvatartása is megváltozik, míg más esetekben erre nincs hatással a ramadán.
A piacok és a boltok általában az iftár ideje alatt bezárnak, és csak az este későbbi óráiban nyitnak ki ismét.
Figyelmesség
Fotó: Masjid MABA / Unsplash
Amennyiben kulturális érzékenységet szeretnénk mutatni utazásunk alatt, akkor ne étkezzünk, igyunk vagy dohányozzunk azok előtt, akik tartják a böjtöt. A Lonely Planet továbbá azt javasolja, hogy öltözzünk szerényen: ajánlott a vállat és a térdet takaró ruházat viselése, egyes helyeken viszont a teljes láb takarásával mutathatjuk ki a tiszteletet.
Ramadán ideje alatt igyekezzünk kerülni a publikus szeretetnyilvánítást, és bátran köszönjünk a helyieknek a „Ramadan Mubarak” vagy a „Ramadan Kareem” kifejezésekkel. Ezek általános arab üdvözléseknek számítanak, melyek jelentése nagyjából annyi, hogy „áldott ramadánt”, illetve „ramadán a nagylelkű”. A helyiek valószínűleg örülni fognak annak, hogy figyelmesek vagyunk és hogy igyekszünk kapcsolatot teremteni.
Összességében ha ramadán idején utaznánk muszlim többségű országokba, barátságos fogadtatásra számíthatunk. Ez az adakozás és a nagylelkűség időszaka, így ilyenkor az emberek általában mindent megtesznek azért, hogy segítő kezet nyújtsanak egymásnak és a látogatóknak.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Furcsa szabályok, amiket jobb, ha turistaként is betartasz ›
- Európai templomok, amiktől garantáltan tátva marad a szád ›
- A rejtélyes indiai templom, aminek a föld felett lebeg az egyik oszlopa ›
- Spanyolország helyett: 8 indok, hogy miért válasszuk az El Camino portugál szakaszát ›
- Az El Camino útvonalán fekvő spanyol város, ami tökéletes egy tavaszi hétvégére ›
- Debütált a Dűne 2: ezek voltak a forgatási helyszínek ›
- Szaúd-Arábia megépíti a „sivatagi Orient Expresszt", a Közel-Kelet első luxusvonatát ›