A legidegesítőbb szokások, amiket a repülős utazások alatt elkövethetünk
Kétezer brit véleménye alapján.

A repülőutakat és azok az árait összehasonlító oldal, a SkyScanner felmérte a brit utazók között, hogy mik azok a szokások, amik leginkább zavarják őket egy út alatt.
A kétezer fős kutatásban brit utazók vettek részt, az eredmények szerint egyértelműen a túlzott alkoholfogyasztás zavarja a leginkább őket – ezt a megkérdezettek 48 százaléka említette meg.
Mindössze 5 százalékkal kevesebb embert idegesít az, ha valaki bevág eléjük a sorban, de ugyanannyi ember türelmét teszi próbára az, ha valaki akkor hajtja hátra az ülését, amikor a légiutas-kísérők éppen ételeket és italokat szolgálnak fel –mutatja be az eredményeket az Independent.
Az ülések hátradöntésével amúgy sem teszünk jó benyomást utastársainkra, ugyanis a megkérdezettek 40 százalékát bosszantja az, ha az út egésze alatt bármikor ilyenre vetemednénk. Ha mégis ilyen terveink vannak, az emberek 74 százaléka szerint érdemes legalább megkérdeznünk a mögöttünk ülőt, mielőtt kényelembe helyezzük magunkat.
Az idegesítő szokások top5-ös listáját a fülhallgató nélküli telefonhasználat zárja. Tehát ha nem szeretnénk órákon át szúró tekinteteket kapni, akkor filmnézés közben gondoljunk másokra is.
Ezekre is érdemes figyelnünk: Az 5 leggyakoribb hiba, amit az utazók elkövetnek repülés előtt
Érdekes adat, hogy a felmérésben résztvevők 12%-a mondta csak azt, hogy elkövette már valamelyiket a legidegesítőbb szokások közül.
A legidegesítőbb szokások a repülős utak alatt a SkyScanner felmérése szerint
- Túlzott alkoholfogyasztás – 48%
- Bevágni mások elé a sorban – 43%
- Ülés hátradöntése, miközben a légiutas-kísérők ételeket, italokat szolgálnak fel – 43%
- Ülés hátradöntése bármikor – 40%
- Fülhallgató mellőzése – 35 %
- A gép landolását követően azonnal felállni – 33%
- A mellettünk lévő ülésre rakni a táskát, miközben más éppen megpróbál leülni – 31%
- Mindkét karfát elfoglalni – 31%
- Amikor a hosszú hajú emberek a hajukat átdobják az ülés támláján – 28 %
- Több ülést elfoglalni a repülőtér várakozójában – 28 %
- Feltartani a sort azzal, hogy nem készítettük időben elő a folyadékokat – 27 %
- Feltartani a sort azzal, hogy nem vettük időben elő az útlevelet, illetve a beszállókártyát – 24 %
- A cipők és a zoknik levétele a repülőn – 22 %
- Amikor az emberek pontosan a mozgólépcsők és a mozgójárdák előtt állnak meg - 22 %
- Amikor túl sok ruhát csomagolnak az emberek és az újrapakolással feltartják a sort – 21 %
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 10 tipp, hogyan üsd el az időt a repülőtéren, ha késik a géped ›
- Ha ezen a napon foglaljuk a repülőjegyet, akár 25 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatunk ›
- Ha elkerülnéld a repülőtéri sorban állást, próbáld ki ezt a módszert! ›
- 7 rossz szokás, amit ha megváltoztatsz, nem lesz stresszes az utazás ›
- Nem jött be a népszerű utazási hack, le kellett mondania a spanyol nyaralását ›
- Párizsi poloskainvázió: mit tehetünk az ágyi poloskák ellen? ›
- Hamarosan felszállhat a NASA szuperszonikus repülője ›
- A legnagyobb illetlenségek, amit egy szállodában elkövethetünk ›