Van egy meglepő ellenszere a füstnek, ami megmentheti ruháinkat
Ha valamiért mindig rád fújna a tábortűz füstje.

Az idő lehűlésével a szabadtéri programok során egyre inkább szükségünk van egy kis melegre, a tapasztalt túrázók pedig már percek alatt össze tudnak dobi egy-egy tábortüzet. A tábortűz viszont minden esetben füsttel jár, aminek az illatát ruháink, hajunk és bármi, ami a közelben van elég könnyen át tudja venni.
Ha a Bükk környékén raknánk tüzet, azért vigyázzunk, ugyanis Egyre több medve járja a Bükköt: Mihály után már Gallér is itt kószál
Van viszont egy módszer, amivel megakadályozhatjuk, hogy mindenünket bevonja a kellemetlen szag. Ehhez pedig nincs másra szükségünk, mint egy üveg vodkára.
Furcsán hangzik? Ezzel egyetértünk, ám a drinksbusiness csapata szerint az erős szesz nemcsak, hogy nem kontraproduktív, de egyenesen hasznos arra, hogy meggátoljuk a füst térhódítását.
Annak ellenére, hogy a vodka jellegzetes szaga igencsak erős, megszáradva ez az illat teljesen eltűnik.
Így ha legközelebb tábortüzes programra invitálnak minket, vigyünk magunkkal egy kis vodkát, egy kis vizet, illetve egy szórófejes permetezőt.
A tűz begyújtása előtt a permetező palack egyharmadát töltsük fel vodkával, a maradék kétharmadot pedig vízzel. Ezt követően csak spricceljük végig ruháinkat, táskáinkat, hogy a varázslat beinduljon.
Miért működik?
vodka
Fotó: Charlotte Harrison / Unsplash
A vodka alapvetően egy fertőtlenítő, illetve szagtalanító ital, a folyékony halmazállapotú molekuláiról pedig úgy tartják, képesek „bezárni” a füst részescskéit, melyeket párolgás során a vodka molekulái felemelnek és feloldanak.
A módszert a dohányosok is alkalmazhatják a lakásban vagy az autóban, hiszen a vodka minden textílián hatékonynak bizonyul. Persze minél magasabb az oldat alkoholtartalma, annál jobban működik, a legjobb munkát pedig a 60 százalékot meghaladó alkoholos italok végzik.
Ha pedig külföldön táboroznánk, beszerezhetünk néhány egyedi röviditalt is: 5+1 úti cél, ahol Európa legkülönlegesebb röviditalaiba kóstolhatunk bele
Azonban a természetes színezékekkel bevont tárgyak esetében nem javasolt alkalmazni a trükköt, ugyanis ebben az esetben a vodka kifehérítheti vagy elszínezheti az adott darabokat.
A trükk egyébként úgy tűnik, nem csupán egy városi legenda, a különböző weboldalak mellett már egy-egy mosoda, de még a Panasonic is beszámolt a praktika hatékonyságáról.
- 8 budapesti program a hétvégére, hogy a legválogatósabbak is jól szórakozzanak ›
- Egyre több medve járja a Bükköt: Mihály után már Gallér is itt kószál ›
- 6 zenés esemény, ami nagyot fog szólni az év második felében ›
- Nyakunkon a szarvasbőgés: ezek a legjobb helyek a fülelésre ›
- 5+1 úti cél, ahol Európa legkülönlegesebb röviditalaiba kóstolhatunk bele ›