Budapesti programok Magyarország születésnapján
4 napos budapesti ünnepi programsorozat, ahol mindenki megtalálja a neki való szórakozást.

Az államalapítás alkalmából Szent István Napjának hétvégéjén minden idők legnagyobb rendezvénysorozatán ünnepelhetnek a fővárosba látogatók. A megszokott rendezvényeken kívül (mint például az esti tűzijáték vagy a Mesterségek ünnepe) augusztus 19-22. között minden korosztály minőségi programokon szórakozhat.
A hagyományos események mellett idén Budapest szerte további 17 helyszínen várják változatos programok a vendégeket, s külön jó hír, hogy ezeket a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások nem érintik, ünnepelni tehát szabad.
A 4 nap során a következőket nézhetjük meg vagy próbálhatjuk ki:
- Utcazene és Foodtruck Show a Szabadság téren
- Szabadrét Fesztivál az Erzsébet téren
- Magyar Ízek Utcája a Lánchíd utcában
- Az Alkotmány utcán a Városok sétánya kiállítást tekinthetjük meg, itt lehet majd megcsodálni az újjáépített Aranyvonatot.
- A Budai Várban a Tóth Árpád sétányon kap helyet a Hősök útja
- A Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében csendül fel a Panorama Classical komolyzenei koncertsorozat
- Retro Tabán rendezvényen pedig ismét megelevenedik a kultikus városrész.
- A Vörösmarty téren a legjobb magyar csárdák ételeit lehet megkóstolni a Csárdafesztivál keretében.
- A Március 15. téren kiemelkedő sportolóink mesélnek a SportHősök állomáson
- A Vigadó téren az Operett Korzó színpadon a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel.
- A hétvége során több tízezer embert vár a RoadMovie Live koncertsorozat a Műegyetem rakparton
- A Nehru parton és a Bálnában Divat&Design Feszt fogadja az érdeklődőket.
- A Városliget Gyerekligetté alakul, ahol a gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programok várják a családokat.
Buborék fesztivál csak felnőtteknek
Fotó: Unsplash
A legtöbb helyszínen több programba is becsatlakozhatunk. Az Operett Korzón például 4 napos Buborék fesztivált rendeznek előadásokkal és pezsgőkóstolókkal. A Vigadó téren augusztus 20. és 22. között akár champagne-t, akár prossecót kóstolunk, biztos kapunk minden pohár ital mellé egy izgalmas anekdotát is. De vajon mi a két ital közti különbség, és champagne vagy prosecco Törley József népszerű pezsgője? Ezekre mind választ kapunk.
A Liget pedig a gyerekeké
Fotó: Getty Images
Augusztus 20. 10:00 óra és augusztus 21. 18:00 között a városligeti Vázsony Vilmos sétány és a Vajdahunyad sétány között, a vár előtti füves területen rengeteg érdekes programmal szórakoztatják majd a kicsiket.
- Lesz VagaBanda Óriás Cirkusz, ahol tűznyelők, gólyalábas vásári komédiások, valamint bűvész- és zsonglőrszámok bűvölik el a kicsiket.
- Lesznek lovagi játékok, ahol István király udvara elevenedik meg, és korhű játékokkal játszhatnak a gyerekek.
- A Honvédség káprázatos és varázslatos technikai bemutatóján katonai járműveket, fegyvereket és szimulátorokat leshetünk meg a kicsikkel.
- A játékok mellett előadások és kiállítások is várnak, például életre kel Süsü és Csukás István többi mesehőse is.
- A SportHősök állomás a Március 15. téren kínál interaktív sportjátékokat, ahol kipróbálhatják a gyerekek, hogy melyik sportágban lennének ügyesek: vívásban, kézilabdában, fociban vagy kajakozásban?