Mekkora a legnagyobb bogár Európában?
Magyarországon is igen sok él belőle, 10 érdekességet mutatunk az óriás ízeltlábúról.

A nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) hím példányainak rágója akkora, akár egy kisebb rák ollója – nem véletlenül erről a szervéről nevezték el az óriásbogarat. Ezekben a hetekben rajzik ez az ízeltlábú, ebből az apropóból elárulunk 10 érdekességet a legnagyobb bogárról, hátha te is összefutsz néhány látványos darabbal a nyáron.
1. Védett
A nagy szarvasbogarak a tölgyerdőkben élnek és ilyenkor, nyár első felében rajzanak, párzanak. Figyeld meg a jelenséget, de ne fogd meg a bogarakat és vigyázz rájuk!
2. Két alak
A szarvasbogárra látványos ivari kétalakúság jellemző, vagyis a hím példányok merőben másképp néznek ki, mint a nőstények. A rágószervük 2 centiméteresre is megnőhet, ami úgy néz ki, mint egy agancs.
3. A méret a lényeg
Európa legnagyobb bogarának híme 10 centiméteres is lehet, de átlagosan „csak" 3-8 cm, a nőstények pedig 3-5 centiméteresek és a „szarvaik" nem nőnek meg.
4. Mire jó a szarv?
A párzási időszakban – ahogy a szarvasoknál is például – a hím példányok vívnak egymással és ekkor van szerepe a megnőtt szájszervnek. A párzás alatt is a szarvval fogják le a nőstényt, hogy ne mozogjanak.
5. Erős lábak
A nőstény nagy szarvasbogár elülső lába rövidebb, de széles és fogazott, ásásra alkalmas – erre azért van szüksége, mert a petéket nagyon mélyen a földben rakja le és csak ezekkel az erős lábakkal tud olyan mélyre ásni.
6. Hosszú fejlődés
Így vívak egymással a hímek
Fotó: Shutterstock
Már a nagy szarvasbogár lárvája is nagynak számít: 100-110 mm, és akár 3-5 évbe is telhet, míg a bogár kifejlődik a föld alatt. Már bogárként is sokáig él a földben, és csak akkor jön elő, ha teljesen megnő.
7. Rajzás
Ahogy a legtöbb bogár, ez is a naplemente idején kezd rajzani. A nőstényekért folytatott küzdelem a hímek minden erejét felemésztik. Az erős páncél miatt igen hangos a rajzás, jellegzetes zúgó-berregő hangot hallatnak ilyenkor a nagy szarvasbogarak, de ha veszélyt éreznek, akkor ciripelnek is.
8. A nőstény tovább él
A hím példányok nem sokkal párzás után elpusztulnak, annyira legyengülnek az akcióban, míg a nőstényeknek még nyár végéig életben kell maradniuk, és elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy a földbe leássanak és petéiket lerakják.
9. Fogynak
A szarvasbogarak családjának hat faja él Magyarországon: szőrös szarvasbogár, kis szarvasbogár, nagy szarvasbogár, kis fémszarvasbogár, nagy fémszarvasbogár és tülkös szarvasbogár. A szarvasbogarak élőhelye rohamosan csökken, így a bogarak száma is, ezért minden faj védett.
10. Értéke
A nagy szarvasbogár természetvédelmi értéke 10 000 forint.