5 kivételes természeti csoda Magyarországon
5 hely, 5 más-más érdekesség, amit érdemes legalább egyszer látnod.

Télen is érdemes kimozdulni, legalább hetente egyszer tegyünk egy nagyobb sétát vagy kiránduljunk a szabadban, mert az egészségünknek is jót tesz, és fantasztikus dolgokra bukkanhatunk.
Egerszalóki sódomb
Fotó: Shutterstock
Az egerszalóki sódomb a föld mélyéből, 410 méterről feltörő hévízforrásnak köszönhető. A kénes szagú gyógyvíz 65-68°C-os, tehát a forrás melletti gyógyfürdőnek le kell hűtenie a vizet, hogy fürdeni lehessen benne. Az ásványokban gazdag termálvíz 1200 négyzetméteres, látványos mészkőlerakódások alkotta medencéket épített.
Apci tengerszem
Fotó: Instagram
A Hatvantól 20 km-re fekvő Apc mellett található tó egy bányagödör, amit feltöltött a talajvíz, hogy mi gyönyörködhessünk benne. Remek helyen van, ezért évente rengeteg turista megfordul itt. Nyáron fürdeni is lehet benne, így nem csoda, hogy sokan látogatják, de ettől függetlenül minden évszakban nagyon kedvelt célpont.
Bauxit földtani park
Fotó: Shutterstock
A Vértes egyik legszebb helye a gánti Bauxit földtani park, ahol érdemes egy napig elbóklászni a vörös, Mars-béli tájat idéző hepehupák között. A bánya korábban Magyarország első bauxitlelőhelye volt, sőt az 1930-as években a gánti kitermelés révén hazánk adta a világ bauxittermelésének egyötödét. A bauxit az alumíniumkohászat legfontosabb érce, a vas után a legfontosabb ipari fém.
Fátyol vízesés
Szilvásváradi Fátyol-vízesés
Fotó: ShutterstockA Szalajka-völgy legnépszerűbb látványossága és így legsűrűbben látogatott úti célja. Mivel hazánk nem bővelkedik hatalmas vízesésekben, már ez a széles, de nem túl magas természeti képződmény is nagy dolognak számít. Télen sokszor befagy, ami különösen szép látvány, viszont olyankor veszélyes a terep, vigyázzunk!
Molnár János-barlang
A Molnár János-barlang hazánk fokozottan védett barlangjai közé tartozik, s a Budai-hegységben, Budapest II. kerületében található. Nagyon kedvelt búvárhely, hiszen egy része víz alatt van. A termálkarszt barlangot építkezés közben fedezték fel, és ma a Lukács-fürdő gyógyvízellátásához is hozzájárul.