2021 belföldi kedvencei: egy új kilátó és egy aggteleki turistaház
Vajon melyik lett az év kilátója és szállása?

Az Aktív Magyarország idén is pályázatot indított: az Év Kilátója 2021 és az Év Turistaháza 2021 címeket ítélték oda.
Idén második alkalommal hirdették meg a pályázatot, és sokakat megmozgatott a verseny. A kirándulók által beküldött rengeteg kedvenc hely közül egy szakmai zsűri választotta ki azt a 10-10 pályázót, amelyekre végül szavazhattak a belföldi természetjárók. Az Aktív Magyarország szakmai zsűrije az alapján választotta ki a Top10-et, hogy mennyire igényes, rendezett a kilátó vagy a szállás és annak környéke, valamint azt is figyelembe vették, hogy fontos turisztikai célpontok, útvonalak közelében legyen a jelölt. Utóbbi azért lényeges, mert ezzel a címmel is csak több figyelmet akarnak irányítani a belföldi turisztikai célpontokra, hogy serkentsék a kirándulási kedvet.
Különleges vízi kilátó
Júniusban írtunk róla, hogy átadták a két új Tisza-tavi vízi kilátót – ezek közül az egyik, a Bölömbika-kilátó megkapta az Év Kilátója 2021 címet. A kilátót Komáromi Tas tervezte, és olyan szerkezetet álmodott meg, amely tökéletesen beleillik a környezetbe; nem feltűnő, de ha valaki távcsővel keresi, akkor azért könnyen észreveszi az építményt. Az új kilátókhoz 80 tonnányi vörösfenyőt használtak, az alapjuk horganyzott acél, és tényleg egyedülálló élményt nyújt beevezni a kilátóhoz és onnan szemlélni a tájat.
Az Év Kilátója 2021 címre érkező szavazatok így alakultak:
- Bölömbika kilátó – 3368 szavazat
- Szent Korona-kilátó – 2815 szavazat
- Kardosfai-kilátó – 2288 szavazat
- Sástó kilátó – 2172 szavazat
- Lila-hegyi kilátó – 1926 szavazat
- Kéz-kilátó – 1603 szavazat
- Őrtorony-kilátó – 1181 szavazat
- Gloriette-kilátó – 1032 szavazat
- Csergezán Pál-kilátó – 631 szavazat
- Tepke-kilátó – 437 szavazat
Az Aggteleki-karszt kincse
Fotó: Aktív Magyarország
Az Aggteleki-karszt háborítatlan, csendes, nyugodt zugában áll a vadregényes erdőkkel övezett Szin község külterületén a Szelcepuszta turistaszálló. A turistaház nagy előnye, hogy az Országos Kéktúra útvonalán van, tehát rengeteg túrázót vonz, plusz erdei iskolaként is működik, tehát a kicsik is élvezhetik a hely kényelmét, valamint a barlangok közelsége miatt is nagyon népszerű szállás.
Az Év Turistaháza 2021 rangsora a következő:
• Szelcepuszta turistaszálló – 1139 szavazat
• Szalajka-ház – 952 szavazat
• Pohánka vendégház – 701 szavazat
• Somoskőkőújfalui Kirándulóközpont – 670 szavazat
• Százesztendős Révészház Apartman – 586 szavazat
• Gyopár Kulcsosház – 533 szavazat
• Agostyáni kulcsosház – 474 szavazat
• Roth Turistaház – 451 szavazat
• Anna vadászlak – 352 szavazat
• Ivánka Szálló – 230 szavazat