Videó: zöldbe borult a Chicago-folyó Szent Patrik napjának alkalmából

Nem az algák miatt.

chicago dye, szent patrik nap
Chicago nagyvárosában már évtizedek óta látványos módon ünneplik meg Szent Patrik napját. A városon keresztülhaladó folyó a hagyománynak megfelelően idén is élénkzöld színben pompázott – de mégis hogyan alakult ki ez a szokás?


Az Egyesült Államok nagyvárosában idén is látványos programmal ünnepelték meg az Írország egyik védőszentjének, a katolikus vallásban nagy szerepet betöltő Szent Patriknak dedikált napot. A védőszent halálának napján, március 17-én megtartott ünnepség keretében világszerte az ír hagyományok előtt tisztelegnek, az ünnep egyik legjelentősebb szimbólumának pedig a lóhere számít.

A hagyomány szerint Szent Patrik egykoron a háromlevelű lóhere segítségével igyekezett megértetni az írekkel a Szentháromság lényegét.

Míg az ünnepség alatt a kezdetekben a kocsmák is bezártak, addig az 1970-es évektől kezdve – mikor nemzeti ünneppé nyilvánították a napot – már a bárok is tárt kapuval várhatják az ünnepelni vágyó vendégeket.

Szent Patrik napjának Chicagóban is nagy hagyománya van, ennek egyik leglátványosabb megnyilvánulása pedig a városon áthaladó folyó zöldre színezése. Az NBC Chicago cikke rámutat, hogy a jelenség története egészen 1961-ig vezet vissza.

Ha már szokások és hagyományok: 5+1 furcsa szokás a világból, ami kellemetlen helyzetbe hozhatja a turistákat

Ekkor a helyi vízvezeték-szerelők szakszervezetének (Plumbers Union) egyik tagja megkereste Stephen Bailey vezetőt, aki arra lett figyelmes, hogy a munkás fehér kezeslábasa tele van élénkzöld, pontosabban „ír-zöld” foltokkal. A szakszervezetben ekkor elkezdtek gondolkozni azon, hogy vajon mi okozhatja ez a szokatlan színt. Bailey és munkatársai hamarosan rájöttek, hogy ruhán látható foltokat a folyóban lévő szivárgások kimutatására használt festékanyag okozta.

Ekkor Bailey felkereste Chicago polgármesterét, aki végül engedélyezte a Chicago-folyó zöld színűre festését Szent Patrik napjának alkalmából.

A tradíció azóta is fennáll, és van egy érdekessége: aki életében először lenne szemtanúja a jelenségnek, azt igencsak meglepné az első fázis. A szakszervezet tagjai ugyanis ilyenkor egy narancssárgás árnyalatú anyagot öntenek a vízbe, ami a kezdetekben egy narancssárga réteget képez a folyó felszínén.

A zöld szín csak később, egy kis idő elteltével tud kibontakozni a vízben.

És erről hallottál már? Mit keresett egy jégkrémhajó a második világháborúban?

„Úgy tartjuk, hogy ilyenkor bújik elő Szent Patrik napjának egy másik jellegzetes ikonja, a kobold

– olvashatók a szakszervezet egyik tagjának szavai a fent említett cikkben.

A formula pontos receptje egyébként mindmáig teljesen titkos, annyit lehet róla tudni, hogy a festékanyag abszolút természetbarát, így nem károsítja a vizet.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazin néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET