Kerékpározol, futsz, hegyet mászol, úszol – már a felsorolásban is el lehet fáradni. Hogy bírod ezt a tempót?

Elég sokat forgatok a Mintaapákkal, és a családommal is szeretek együtt lenni, szóval kevesebb időm jut mostanában a sportra. Azért igyekszem – ha nem annyira durva a munka – heti hatszor, napi két és fél órát bringázni.

Mi a helyzet a futással?

Az elmúlt időben kicsit ráuntam, és a kerékpározás vette át a helyét. De tudom magamról, ahogy rosszabb idő lesz, megint felhúzom a futócipőmet. Szeretek hidegben futni.

Hova jársz biciklizni?

Ha tehetem, akkor egészen elmegyek Visegrádig vagy Dobogókőig. Egyébként pedig a pilisi- és budai erdőkben is rengeteg lehetőség van. Nem csak bringázóknak ajánlom, a futóknak ugyanolyan jó terepet nyújt. Sok, szép helyet lehet találni, ahol nem jár senki.

A kedvenc trióm a János-hegy, Hárshegy, Hármashatár-hegy – rengeteg izgalmas ösvény van arrafelé.

Nem kell feltétlenül külföldre utazni egy izgalmas terepért. Vagy, ha kicsit elszakadnék Budapest vonzáskörzetéből, akkor ott van a Mátra. A Mátrabérc trails egy szuper verseny, 50 kilométeres távot kell megtenni a Mátra gerincén. Hatszor indultam már rajta, idén hagytam ki először.

Ezek szerint csak a terep érdekel.

Alapból úgy nézek ki versenyeket is, hogy a hegyekben legyenek. Aszfalton futni maratont, vagy triatlonon részt venni városban, egyáltalán nem vonz. Bringázhatnék 180 kilométert unalmas, sík terepen, nem okozna örömet. Az Alpok és a Magas-Tátra különösen közel áll hozzám. Sok futóversenyt rendeznek arrafelé, már kétszer is megcsináltam a „Tátra gerincein" ultrafutóversenyt. Minden pillanatát élveztem, mert alapból olyan környezetben futhattam, ami már önmagában energiát adott. A következő nagy tervem egy olyan kerékpárverseny Ausztriában, ami 220 kilométeres távot, 7 ezer szintkülönbséget jelent. Kell hozzá két év komoly felkészülés, hogy ne legyen belőle sérülés. Minden nap menni kell edzeni, hogy hozzászokjon a szervezet. A deréknak, a hátnak, az egész csontozatnak meg kell szoknia azt a szintű terhelést, ami a versenyen vár rá, hiszen 13 órát kell egyfolytában tekerni.

Három éve eljutottál a Himalájára, és úgy tudom, azóta is életed legjobb élményeként gondolsz arra a három hétre.

El sem hittem, amikor felhívtak, hogy a Magyar Everest Expedíció 2017 trekking csapat tagjaként elvisznek Nepálba. A bakancslistám első helyén szerepelt ez az út! Katmandu, már önmagában zseniális hely. Nem is tudnék semmit kiemelni, mit érdemes ott megnézni… mindent! Innen kísérhettem fel az 5364 méteres alaptáborig Klein Dávidot és Suhajda Szilárdot. Nagyon szerettem volna én is tovább mászni velük az Everestre, de ahhoz sok engedély kell, és nem árt profi hegymászónak is lenni.

Viszont mi, Mohai Balázs fotós barátommal és egy nepáli mászóval felmentünk az Island Peakre (6189 m), ami szintén egy nagy magashegyi kihívást jelentett.

Bevallom, a tempó nekem sokszor lassú volt, akkor én futottam. Volt olyan, hogy amikor a többiek még aludtak Namche Bazaarban, én felszaladtam a következő célig, majd reggelinél közöltem: én már megjártam a távot. Persze délután újra megtettem velük is. Tudom, hogy a mászásnak pont az a lényege, hogy nyugodtan, kényelmesen haladj, de bennem ennél sokkal több energia mozog.

Akkor sem tudtál kellőképpen lelassulni?

De igen, mert közben nagyon szeretem azt is, hogy a hegyen az idő valóságos, velem él és mozog. Amikor 26 évesen egyedül elmentem Kazahsztánban mászni, ott éreztem meg ezt először. Nem volt más dolgom, mint mászni, és mondjuk, ha megvolt az előre betervezett 5-8 kilométeres táv, pihenni, és várni a másnapot. Volt olyan, hogy egész nap óriási vihar tombolt, ezért nem tudtam kimenni a sátorból. Akkor kiolvastam egy könyvet. Ott csak én voltam és az idő. Hol lenne erre alkalmam itt, Budapesten, ahol 24 óra sem elég semmire?

Amikor nem a sport miatt utazol, hova mész szívesen?

A családommal rendszeresen Horvátországban nyaralunk. Amikor a Dani fiam négy éves volt, a játszótéren azon agyaltunk a feleségemmel (Csizmadia Ildikó színésznő, a Fórum Színházi Közösség alapítója – a szerk.) hova menjünk nyaralni. Ekkor találtunk rá Losinj szigeten található Vitality Hotel Punta nevű szállodára, és azóta is csak oda megyünk. Gyönyörű az egész környék, nem kell sokat autózni és kompozni is lehet, ami a gyereknek külön élmény. Ezeken a nyaralásokon tényleg pihenek, ahogyan otthon, Érsekújváron a szüleimnél. Ott tudok igazán megnyugodni, felengedni, és ha még sportolhatok is, minden a helyére kerül bennem.

Dénes sportos-utazós albuma elárulja, mennyire aktív életet él a színészet mellett:

Szöveg: Sinkó Edit