5 város, 5 klasszikus: a legjobb spanyol úti célok egy jó vacsorához

Ha egy igazán autentikus élményre vágynánk.

Étterem Madridban – Fotó: Joonas Eranko / Unsplash

Spanyolországnak homokos tengerpartjai és gazdag kultúrája mellett egyértelműen vonzereje az ínycsiklandó spanyol gasztronómia is. Míg az olyan jellegzetes ételeket, mint a paella vagy a tapas szinte az ország minden településén megkóstolhatjuk, addig van egy-egy város, amit kifejezetten valamilyen fogásért érdemes meglátogatni. Mutatunk öt úti célt azoknak, akik szívesen utaznak kulináris motivációval.


Tapas – Logroño

A Camino de Santiago zarándokútvonalának egyik állomása, Logroño hírnevét a tapasok köré építette fel. Ez nem meglepő, hiszen a történelmi belvárosban legalább 50 olyan vendéglátóhely található, ahol az éhes utazók belekóstolhatnak a spanyol klasszikusba – közülük több pedig csupán egy-két ételre specializálódott. Egy igazán változatos élményért így javaslott egyik étteremből a másikba látogatni.

Szerencsére a borkedvelőknek sem szükséges továbbállniuk, hiszen a Logroño a Rioja-régió fővárosának számít, ami azt jelenti, hogy az élénk gyümölcsös vörösboroktól kezdve a robusztus fehérborokig, bőséges kínálat áll a látogatók rendelkezésére.

Sajt – Oviedo 

A termékeny mezőgazdasági földekkel körülvett Oviedo középkori városa az asztúriai régió szívében található. Ez a régió gasztronómiai tekintetben – a tengeri herkentyűk mellett – bőséges sajtkínálatáról ismert. Asztúriában több mint 50 féle sajtot készítenek, melyek közül az egyik legjellegzetesebbnek a krémes kéksajt, a Cabrales mondható.

A Times azt javasolja, hogy a sajtválogatások mellé mindenképpen kóstoljuk meg a helyi almacidert, a sidrát. A boltban kapható almaborokkal ellentétben ez a fajta inkább savanykás, melyet gyakran magasról öntenek bele a poharunkba azért, hogy levegőzhessenek – ezt legjobban az ovidedói sidreriákban tapasztalhatjuk meg.

Desszertnek például a baszk sajttortát is választhatjuk: Magyar sütemény is felkerült a legjobb sajttorták toplistájára!

Pintxos – San Sebastian 

A Michelin-csillagok sokaságával büszkélkedő San Sebastian a világ egyik legvonzóbb kulináris célpontjává nőtte ki magát. A város viszont abban az esetben is jó választás, ha nem akarunk túl sokat fizetni egy jó vacsoráért: a Parte Vieja néven ismert óváros tele van pintxos-bárokkal. Ezek a falatkák a tapashoz hasonlítanak, ám általában a különböző feltétek egy fogpiszkálóra szúrva ülnek a kicsi kenyérszeletek tetején.

Természetesen minden helynek megvan a saját specialitása, ilyen például a pipas en tempura (bundázott garnélarák), a lassan főzött vörösboros marhahús vagy az édes édes kenyérravioli.

Paella – Valencia 

A listából persze a paella sem maradhat ki, a rizses étel hazájának pedig Valencia régiója tekinthető. Legyen szó tengeri herkentyűs, csirkés vagy chorizós paelláról, tengerparti éttermek sokasága áll a látogatók rendelkezésére. Valencia városában járva érdemes elkalandoznunk a központi piacra, ahol a mozaikokkal díszített épületben több száz bódéból árulják a környező veteményesekből származó termékeket. A tengeri ételekért Cabanyal régi halásznegyedét érdemes felkeresni, a séta közben pedig bátran kóstoljuk meg a horchata néven ismert helyi tejes italkülönlegességet.

Vannak még klasszikusok: 7 autentikus spanyol recept otthonra, ha már most hiányzik Spanyolország

Sült malac – Madrid 

Spanyolország pezsgő fővárosában szinte minden típusú étteremből találunk párat, ám ha egy igazi regionális kedvencet szeretnénk megkóstolni, akkor a sült malac és a csicseriborsóból készült cocido madrileno nyomába szegődünk. Népszerű madridi fogásnak számít még a bárokban kapható rántott tintahalkarika, a bocadillo de calamares is. A városba járva bátran ízeljük meg a vermutokat, melyeket mellé elmajszolhatunk egy-egy tapát (tapas egyes száma – a szerk.).

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazin néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET