Romantikus hétvége az erdőben – mutatjuk a legjobb helyeket!

Egy kis elvonuláshoz ezek a legmegfelelőbb helyek.

Fotó: Pexels

Akárki akármit mond, a végén mindig kiderül, hogy az ősz legalább olyan romantikus időszak, mint a tavasz, vagy a nyár. Hosszú séták, aranyló napfény és csodás falevelek, amik arra ösztönöznek, hogy összebújva vágjatok neki az ünnepi időszaknak.

Erdei Kisház – Noszvaj

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy Noszvaj lesz a belföldi turizmus egyik legkedveltebb célpontja és azt sem, hogy a század második felében épült kis faházakba olyannyira sikerül majd új életet lehelni, hogy szinte már szégyen lesz nem kiadni őket az Airbnb-n. Az egyik legelső és legszebb hely az Erdei kisház, ami csodás kilátással és természetesen a szinte már kötelező dézsafürdővel csábítja a párokat és a nagyobb ( maximum tízfős) társaságokat kutyával, vagy anélkül.

BOTANIQ Turai Kastély  – Tura

A Turai Kastély annyira hasonlít a Disney kastélyokhoz, hogy szinte hallani az ismerős dallamot, ahogy közelít felé az ember. Ez nem véletlen, ugyanis az épület pont azoknak a kastélyoknak a mintájára épült, mint amik a legnépszerűbb mesefilmeket ihlették. Az építmény évtizedekig lakatlan volt, de már akkor is vonzotta a filmeseket és a divatfotósokat. Az utóbbi években luxus szállodává alakították át, meghagyva az eredeti külsőt, plusz kiegészítették egy igen pazar medencével.

5 Ház Borbirtok – Somlószőlős

Egy ilyen összeállításból nem maradhat ki az egyik legszebb magyar tavunk, a Balaton környéke sem. Fürdeni ugyan nem lehet, de a tó körüli településeken mindig nyitott a lehetőség egy kis borkóstolásra és gasztrotúrára. Az egyik legjobb hely Somlószőlősön található és mindent hoz, amire egy megszökős hétvégén szükség lehet: a csodás panorámát, az elképesztő ételeket, a mennyei borokat és az izgalmas kulturális programokat is.

AMI MÉG ÉRDEKELHET