Láttál már ferde vízesést? Egy nehéz, mecseki túrán láthatod

Tegyél meg egymillió lépést a magyar Svájcig.

Fotó: Shutterstock

Ajánlottunk már egy könnyű, gyerekekkel is kényelmesen teljesíthető mecseki túrát, most szintet lépünk, és egy kicsit nehezebb terepet mutatunk, de pihenők beiktatásával ez is lehet családi kirándulási útvonal, hiszen oda és vissza összesen 26 km a túra. Irány a Kéktúra újabb szakasza!

Ez a túra hol máshol kezdődhetne, mint Rockenbauer Pálnak Zengővárkony szélén, egy szelídgesztenyés kellős közepén álló síremlékénél. A gesztenyés nemcsak névleg létezik, hanem teljes valójában: ha október, november táján járunk itt, akkor bizony előbújhat bennünk a gyűjtögető ösztön, és sikeres gesztenyevadászatra indulhatunk a természetfilmes-túrázó emlékhelye körül. (Igaz, a fák ma már mind magántulajdonban vannak.)

Innen a Büdös-kúti-völgyön keresztül Kisújbánya felé vesszük az irányt, útközben pedig rácsatlakozunk az Üvegesek útjára is. Az üvegkészítés és a huták üzemeltetése a helyi falvak megjelenését is nagymértékben meghatározta. A környéket behálózó tanösvényen kihelyezett információs táblákon ezzel kapcsolatban is sok érdekes információt olvashatunk.

Túránk legizgalmasabb része mégis a 18. században épült sváb parasztházakat megőrző Kisújbányán kezdődik. Bár az üvegkészítés leállítása után a falu idővel elnéptelenedett, újabban a tájat és faluképet tiszteletben tartó tulajdonosok élesztették fel az immár turizmusból élő eldugott helységet. Innen Óbányára, a magyar Svájcnak is nevezett faluba vezet az utunk. De még milyen út!

Fotó: MTSZ/Német-Bucsi Attila

Zengővárkonyi porta

A Pisztrángos-tavak felé indulva először is a Ferde-vízesést érdemes megcsodálni, ahol az alapkőzet jurakori rétegeit a tektonikus mozgások kissé kibillentették a helyükről, így a szabályos lépcsőfokok olyan képre emlékeztetnek, mint amit ferdén akasztottak fel a falra.

Továbbhaladva a Csepegő-szikla mellett megyünk el, amelyen a forrásmészkő-lerakódások következtében folyamatosan cseppkőszerű formák is kialakulnak. De ezek nélkül a látványosságok nélkül is rendkívül izgalmas, gyerekekkel pedig még kalandosabb az egész útvonal, hiszen többször is át kell kelni a patakon, vizes köveken kell egyensúlyozni, nyáron pedig akár mezítláb is ki lehet próbálni a patakmedret.

Fotó: MTSZ/Dömsödi Áron

A ferde vízesés

Miután kijátszottuk magunkat, Óbánya felé közeledve szerencsés esetben belebotolhatunk a Pisztrángos-tavak fölött lakók ellenállhatatlan kézműves lekvárjaiba, szörpjeibe és egyéb finomságaiba, majd a zsákmánnyal megrakottan besétálunk a faluba, ahova a látogatóknak kocsival behajtani tilos. A parkoló vagy még inkább a parkolásra alkamas útszéle azért nincs olyan messze, hogy a friss pisztrángot felszolgáló új hullámos vendéglátóhelyen jóllakva ne maradna annyi erőnk, hogy a kocsiig vagy a buszmegállóig eljussunk.

Ha az eddig megtett 13 km nem lenne elég, akkor vissza is indulhatunk Zengővárkonyba, ha azonban több időnk lenne, érdemes Óbányán tölteni legalább egy éjszakát, és kicsit visszarepülni az időben a szépen felújított, de eredeti képüket megőrzött sváb házak között.

A túra számokban

  • Táv: 13 km csak oda
  • Szintemelkedés: 378 m
  • Nehézség: 2
  • Időtartam: 4 óra egy irányban
AMI MÉG ÉRDEKELHET