Repülőbalesetek okozta lelki sérülések miatt is jár a kártérítés

A pszichés traumákat is komolyan veszik kártérítési pereknél.

Fotó: Shutterstock

Az Európai Unió Bírósága 2022. október 20-án kimondta, hogy mostantól nemcsak a fizikai sérülésekért illeti meg a balesetek áldozatait kártérítés, hanem a tartós, lelki traumáért is.

Mennyire súlyos?

Ahogy a fizikai sérüléseknél, a lelki betegségeknél is megvizsgálják, mennyire súlyos és tartós az a pszichés és mentális állapot, ami miatt kártérítésre jogosult az utas. Az repülőbaleset áldozatainak azonban be kell bizonyítaniuk, hogy a pszichés traumák nem múlhatnak el orvosi kezelés nélkül, ezenkívül a problémának olyan súlyosnak kell lennie, hogy általánosságban befolyásolják az egészséget és a normális életvitelt.

Fotó: Shutterstock

Miért most?

A luxemburgban székelő Európai Bíróság egy osztrák ügy kapcsán hozta ezt az új határozatot. „Az eset leírása szerint a felszállásnál felrobbant a repülőgép egyik hajtóműve, és az ezt követő mentés közben egy női utas a jobb oldali szárnynál lévő vészkijáraton keresztül szállt ki. Azonban mivel a hajtómű még nem állt le, a gépből kiáramló levegő felkapta és több méteren keresztül repítette a levegőben." – írja a turizmus.hu. A felperes utas azért követel kártérítést, mert a baleset miatt poszttraumás stressz zavarban (PTDS) szenved. A légitársaság persze azzal érvelt a bíróságon, hogy az eddigi törvény, vagyis az erre vonatkozó nemzetközi egyezmény szerint csak fizikai sérülések miatt kellett kártérítést fizetnie a cégeknek, ám ez a per most precedens értékű lett, hiszen ebben a konkrét esetben kisebb volt a fizikai sérülés, mint a lelki trauma, amit sokkal hosszabb terápiával lehet csak gyógyítani.

A csalásokat ki kell szűrni

A fizikai és lelki sérüléseket nem lehet egyenrangúan kezelni és a visszaéléseket is meg kell előzni, ezért a baleset áldozatának kell bizonyítania, hogy olyan pszichés sérülése van, amit a baleset okozott és olyan fokú, ami miatt nem tudja ellátni a leghétköznapibb feladatait, dolgozni menni vagy bármilyen téren akadályozottnak érzi magát, és orvosi segítségre szorul, hogy jobb mentális állapotba kerüljön. Az osztrák bíróságon folytatódik a fent említett per, amelynek során az Európai Bíróság ítéletét figyelembe kell majd venni.

AMI MÉG ÉRDEKELHET