Nehéz összegezni Szilasi Ildikó Hermina munkásságát, elképesztő tudás, élmény van mögötte. Többek között Afrika-szakértő, antropológus, közgazdász, az Utazz Afrikába Utazási Iroda és az Afrika Expo Budapest alapítója. Közben lelkesen üzemelteti a Budán található Afrika Galéria és Bolt nevű üzletét, ahol az utak során beszerzett különleges maszkokat, szobrokat és ékszekerek értékesítik. Megtudtuk, hogy nagy ékszer-gyűjtő, tetemes gyűjteménye van otthonában is, melynek minden darabjához hosszú alkudozás révén jutott. Beszélgetésünk után két nappal már a csodaszép Zanzibár szigetén fog sétálni.

Csoporttal utazik, vagy egyéni utazásra indul?

Érdekesen alakult ez az egész, mert eredetileg egy négyfős, családi tanulmányútra készültünk. Erről aztán meséltem barátoknak, ismerősöknek, törzsutasoknak, akik sorra kérdezték, miként lehetne hozzánk csatlakozni. Ezen felbuzdulva nyitottuk ki ezt az utazási lehetőséget mások számára is, ami igen merész húzás ebben az időszakban. Kevés utazási iroda vállalja ezt fel most, mi is sokat gondolkodtunk rajta, csináljuk, ne csináljuk, és végül úgy döntöttünk, belevágunk. Így tehát két nap múlva 19-en indulunk el Zanzibár szigetére, de február 22–március 4-ig bármikor lehet hozzánk csatlakozni, hiszen én addig ott leszek a kislányommal, és a szállodában is van bőven hely.

Úgy tűnik, sokan nem bírják már utazás nélkül, még ha rizikós is.

Az utazók egy része már átesett a koronavíruson, tudják igazolni a védettségüket, illetve vannak olyan utasok, akik már mind a két oltást megkapták. A maradék része pedig bízik benne, hogy kellő odafigyeléssel, főleg a nemzetközi utazási szakaszokon – repülőtér, tranzitváró –, nem kapja el a fertőzést. Zanzibárban már szellős, nagy terek vannak, illetve ott kevés megbetegedésről tudunk. Ha odafigyelünk, ott biztonságban nyaralhatunk.

Szokatlan módon nem is kérnek negatív PCR-tesztet a beutazáshoz.

Így van, Tanzánia nem kér tesztet, de az Addis Ababai tranzitban – ott szállunk át Etiópiában – sem kell felmutatni negatív PCR-tesztet. Visszaérkezésnél persze kötelező a 10 nap hatósági karantén, ami kiváltható egy negatív teszttel.

Kevés ilyen hely van most a világban, de legalább van. A pandémia alatt jóval kevesebb érdeklődés érkezett az utakra?

Nem kevesebb, inkább azt mondanám, hogy semmi. 10-11 hónapig meg sem csörrent a telefonunk, egy darab e-mailt sem kaptunk. Lényegében 2020. március közepétől két-három hónapig azzal voltunk elfoglalva, hogy az összes előre befizettet utat, repülőjegyet visszatérítsük. Mindenkinek visszafizettük, még azoknak is, amelyek jogszabály szerint, az általános szerződési feltételek alapján nem lett volna kötelességünk. Úgy voltunk vele, hogy mindenkit kárpótolunk, bízva abban, hogy amikor újra lehet utazni, visszatérnek hozzánk és Afrikához. Mivel mi utaztunk, indítottunk egy személyes utazási blogot, hogy fenntartsuk az érdeklődést, igyekeztünk értékes tartalmat szolgáltatni.

És most jött el a nagy változás?

Igen, idén január 6-án történt valami, elkezdtek élni a vonalak, újra van egy kis érdeklődés az utazások iránt.

Először 20 évesen jutott el a Kongói Demokratikus Köztársaságba az Afrika Alapítvány önkénteseként. Már akkor, ott megköttetett az Szilasi Ildikó Hermina – Afrika szerelem?

Az mindenképpen eldőlt, hogy nagyon érdekel Afrika. Van bennem egy ösztönös, mélyről jövő kíváncsiság, ami megunhatatlanul vonz a kontinenshez, és az is eldőlt, hogy mindezt tudom is csinálni. Akkor még meglehetősen zordak voltak a körülmények, főleg az első kongói utazásom alatt, és így visszatekintve már látom, hogy könnyen lehetett volna túl sok, megrázó, elrettentő is, el is fordíthatott volna a pályától, de valamiért engem nem űzött el, inkább vonzott. Azóta többen mondták, hogy biztosan Torday Emil (magyar származású Afrika-kutató) reinkarnációja vagyok, aki a legtöbbet Kongóban kutatott. A május 9-i dátum is közös bennünk: ő azon a napon halt meg, én akkor születtem.

Nem lehet véletlen…

Lehet, hogy az ő kurázsiját örököltem meg, de az biztos, hogy akkor ott, Kongóban elindult valami. Nem tudom, mi történt volna, ha akkor nem Afrikába utazom, hanem mondjuk a perui indiánokhoz vagy vietnámi faluba – elképzelhető, hogy ugyanez a „robbanás" megtörténik. Nem vagyok meggyőződve, hogy ezt Afrika váltotta ki belőlem, hiszen antropológusként az idegen kultúrák iránti érdeklődés vezérelt. Az viszont nyilvánvaló, hogy Afrikában különösen jól éreztem magam, és a mai napig szeretek ott lenni.

Olyannyira, hogy Torday Emil-reinkarnációja 2009-ben indított egy Torday–Kongó Expedíciót. Most már mindent értek.

Ez az egész Torday-reinkarnációs sztori ott ragadt rám, az egyik, kongói kollégám mondta rám először. Közölte: nem lehet, hogy ilyen filigrán, szőke, kék szemű nő csak úgy egy ilyen expedíciót vezessen, ezt a kurázsit valahonnan örökölni kellett – jót nevettünk ezen a párhuzamon. Ezt az utazást egy több éves felkészülés előzte meg, hiszen én 2004 óta járok a Kongói Demokratikus Köztársaságba, ahol egykor Torday Emil is kutatott, gyűjtőmunkát végzett. Egyébként kezdetben ő belga köztisztviselőként dolgozott, majd autodidakta módon avanzsált etnográfussá.

Tordaynak kitűnő nyelvérzéke volt (8 afrikai nyelvet beszélt), így olyan információkhoz jutott, olyan történeteket, legendákat ismerhetett meg, amit senki más.

A harmadik legnagyobb gyűjtőmunkáját már a British Museum megbízásából folytatta. Szóval sokat olvastam és gyakran szembejött velem Torday Emil neve. Így jött az ötlet, hogy egy fiatalos, vagány csapat – Lóránt Attila fotográfussal és Reisinger Dávid operatőrrel –, 100 év eltelte után visszamegy, és bejárja az útvonalak egy részét, megnézi, mi változott azóta.

Ahogyan Magyar László-expedíciót is indított Angolába, ami azért is fontos, mert róla és Torday Emilről is kevés szó esik itthon.

2012-ben Lantai-Csont Gergely fotográfussal indultunk el. Tudni kell Angoláról, hogy egy nagyon drága ország, és ha nem kapunk kellő segítséget Széles György vállalkozótól, nem tudjuk végigcsinálni, mert két nap alatt elfogyott volna a teljes költségvetés. De mivel kapunk ingyen szállást a katolikus missziótól, a Kulturális Minisztériumnak köszönhetően pedig egy pickup terepjárót sofőrrel, tolmáccsal, így sikerült az utunk.

Ennyire drága ország?

Rendkívül drága, ami az elmúlt években egy kicsit mérséklődött az aranyárak változásával, de még mindig brutális. Emlékszem, 2012-ben egy terepjáró kölcsönzése 470-500 dollárba került naponta. Lantai-Csont Gergellyel nem is tudtunk étterembe enni, mert nem tudtuk kifizetni. Kivéve, amikor Benguelában olyan angolaiak hívtak meg minket, akik korábban Magyarországon tanultak. A mai napig jól beszélnek magyarul, összetartanak, összejárnak Angolában. Velük egy kellemes vacsorában volt részünk, ahol magyarul szólt a társalgás, benguelái asztalnál, angolai ismerősökkel, szép emlékként őrzöm az az estét. És milyen fontos, hogy létrejött ez az út, mert utána beindult itthon egy Magyar Lászlót népszerűsítő kampány, ami az egész expedíció célja volt. A Dunaföldvári Várban például van egy állandó kiállítás róla, amit meg lehet nézni.

Afrika 26 országában járt, van olyan, ahova soha nem menne vissza?

Nincs! Egyiket jobban szeretem a másiknál. Rossz élmény soha nem ért, pedig így utólag visszatekintve, kerestem a bajt.

Ez mit jelent?

Többször vállaltam Európa Uniós választási megfigyelést, ami így 8-10 év távlatából, főleg, hogy azóta anya lettem, nagy merészség volt.

Veszélyben volt esetleg?

Azt nem mondanám, de bármi előfordulhat egy választási helyzetben, amikor felfokozott hangulat uralkodik. Voltam három hónapot Madagaszkáron egy nyugodt, gyönyörű óceánparti halászfaluban, de előfordult, hogy Kongóba kellett mennem egy ellenzéki politikus szülővárosába. Ott egészen mások voltak a körülmények, de pont ez az érdekes Afrikában, mindig tud újat mutatni.

A legújabb felfedezésem, flow-élményem Algéria, a Szahara.

Egészen más, mint a Szubszahara rész, ahol korábban jártam, fenomenális. Vagy idén nyáron jártam Mafia-szigeten, egyedülálló vízi vakációs és kalandutazási desztináció, egy trópusi csoda! Ott található a védett tengeri park, ahol védett cápákkal lehet úszni októbertől márciusig. Ezért is mondom, hogy mindig tud új élményt pumpálni Afrika!

Mégis Szenegál a kedvence, miért?

Alapvetően úgy vettem észre, hogy két típusú afrika-utazó van: az, akit az állatvilág vonz, a szavannák élményvilága, a flóra, fauna és az, aki a kulturális történésekre fogékony, aki az emberekkel való interakciókat keresi. Ilyen vagyok én is, Szenegál pedig pont ezt nyújtja. Ott sokkal jobban tetten érhető a mindennapi kultúrában a folklór, a hagyományőrzés, a tánc, a zene, a különböző autentikus hangszerek használata: a dzsembédob, a balafon, a kora, ez egy elképesztően izgalmas, impulzív világ. Békeidőkben hagyományőrző fesztiválokat rendeznek, fergeteges felvonulásokkal, tánccsoportok bemutatóival.

A dakari, szenegáli estéknek különleges atmoszférája van, vagy a müezzin hangjától hangos vagy a Baye fall szerzetesek énekétől.

Máris megfogott, csodás lehet.

Ráadásul könnyen utazható ország, barátságosak az emberek – júliust és augusztus leszámítva, amikor esős évszak van – jó a klíma, Budapestről egy átszállással, 7,5 órás repülőúttal elérhető. Nincs vízum, nincs kötelező oltás, jók a higiéniás körülmények. Ezek mind-mind hozzátesznek, hogy könnyített a szenegáli utazás, ugyanakkor nagyon izgalmas. Minden évben ott töltjük a szilvesztert is, ami tavaly kimaradt. Nagyon bízom benne, hogy idén ismét pálmafák között, az Atlanti-óceán partján tölthetem.

Hogyan kell elképzelni ott a szilvesztert, vannak hagyományok?

Igazság szerint a szenegáliaknak kevésbé kiemelkedő időpont, nekik a legfontosabb ünnepek a muszlim valláshoz kötődnek, de nyilván minden hotel, szállásadó kiemelt programmal készül. Ahol mi szoktunk szilveszterezni, ott több száz főt felvonultató folklór fergeteg van, oroszlánnak öltözött felvonulók vicsorognak, különböző népi öltözetben fellépő női csoportok énekelnek, táncolnak, gyönyörű, kézzel batikolt anyagokban.

Mellette ott van a gourmet svédasztal, a tengeri süntől kezdve a langusztáig, minden egzotikus étel megtalálható rajta.

Van ott egy helyi zenekar, aminek az étterem vezetője az énekese, óriási figura, ő szokott nemzetközi számokkal, francia sanzonokkal szórakoztatni minket. Jó hírét visszük a magyaroknak, rendszerint hajnal négyig, ötig mulatunk. Legutóbb is szóltak, hogy már minden asztalt, széket elpakoltak, ideje felmenni a szobákba.

Rendszerint a kislányával utazik, aki már 9 hónaposan járt Szenegálban. Mennyire könnyű vagy nem könnyű kisgyerekkel utazni Afrikába?

A mi helyzetünk speciális, mivel ő félig szenegáli, ezért kevésbé féltettük őt. Tudományosan nem tudok rá magyarázatot adni, de különösen jól viseli az afrikai viszonylatokat. Én egyébként is promótálom a családi utazásokat Afrikába. Olyan afrikai desztinációba, ahol jók a higiéniás körülmények, az útviszonyok – például Zanzibár, Mauritius –, ahol van gyerekmedence, esetleg kids club, bátran vihetjük a kicsiket. A nagyobbak számára, úgy 7-9 éves kortól ajánlom Szenegált. Rengetegen mesélik, hogy amióta a gyerekük Szenegálban járt, teljesen másképp értékel dolgokat. Nem csak arra gondolok, hogy a helyiek rongylabdával játszanak, gumipapucsban járnak, mert cipőjük sincs, videojátékról még csak nem is hallottak, hanem kitárulkozik előttük egy más, új világ. Az út alatt látnak mangroveerdőt, szavannát, sivatagot, olyan gyümölcsöket, hangszereket, amelyekről addig nem is tudtak. Hallanak kígyónyakú kormoránról, a majomkenyérfa terméséről, és még sorolhatnám. Földrajzi, biológiai, szociális „magvakat" vesznek fel, amelyek később kicsíráznak, de ugyanez igaz a felnőttekre.

Azt látom, hogy kortól függetlenül mindenkire nagyon hat Afrika, sokan sorsfordító utazásként élik meg.

Egyeseket nagyon inspirál, megnyílik az elméjük. Úgy jönnek haza, hogy könnyebben oldanak meg üzleti problémákat, másképp hatnak rájuk a családi dinamikák. Van valami spirituális csoda Afrikában, ami jót tesz az embernek; a léleknek, és úgy mindennek.

Szöveg: Sinkó Edit

Ildikó kedvcsináló Afrika-galériájából szemezgettünk: