Megépül Olaszország első tenger alatti autóútja

genova

Olaszország nagyszabású építkezési projektbe kezd: a tervek szerint 2029-re felépülhet az ország legelső víz alatti autóútja, a Genova keleti és nyugati kikötőit összekötő pálya.


Matteo Salvini közlekedési miniszter és miniszterelnök-helyettes a napokban jelentette be, hogy elkezdődnek a munkálatok Olaszország első víz alatti autóútja körül.

A 3,4 kilométer hosszú alagút a kikötői öböl alatt halad majd át, legmélyebb pontján 45 méterrel a tengerszint alatt húzódik majd.
A cél az, hogy az alagúttal csökkenjen a felszíni gépjárműforgalom, ami egy zöldebb, tisztább környezet kialakulását teszi majd lehetővé a Ligur-tenger partján fekvő városban.

Salvini szerint ez egy történelmi pillanatnak számít Genova életében, hiszen az alagút ötlete már évtizedek óta tervben van. Most úgy tűnik, az autóút valóban megépül, ugyanis pár napja már hivatalosan is felavatták a projektet.

Szicília és a csizma között is építkeznek: Tényleg megépül a világ leghosszabb függőhídja Szicília és az olasz szárazföld között

Az alagút 3,4 kilométeres hosszával Olaszország leghosszabbja, 16-16 méteres átmérőjével pedig Európa legnagyobb alagútja lesz

Ahogy azt a Wanted in Rome hírportál is írja, a tervekért az elismert olasz építész, Renzo Piano felel. Piano két, egymástól különálló alagutat képzelt el a két ellentétesen közlekedő sáv számára, melyeken 70 km/órás sebességgel tudnának majd közlekedi a gépjárművek.

Piano nevéhez többek között olyan épületek köthetők, mint a párizsi Pompidou kulturális központ, a Genova Akvárium és a New York Times Building.

Azért csak óvatosan: Ezekben az európai országokban érdemes óvatosabban vezetni

A News Italy cikkéből az is kiderül, hogy az alagúttal várhatóan évente egymillió órányi menetidő spórolható meg, a forgalomterelésnek köszönhetően pedig nagyjából 10 hektárnyi zöldterületet tudnak létesíteni a városban.

Ha minden rendben megy, az alagutat 2029-ben használhatják először az autók.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET