A hazai hírekbe leginkább furcsa elnökével és földrengéseivel bekerülő katolikus ország még mindig marginális szerepet tölt be a hazai utazók délkelet-ázsiai terveiben. Pedig ha már nem férsz el Thaiföldön az oroszoktól, vagy éppen Balin az önmegvalósító digitális nomádoktól, akkor nagyon is érdemes elgondolkodni a térség legváltozatosabb országán, a Fülöp-szigeteken, ahol a jellegtelen gasztronómiát leszámítva, minden más az első ligában játszik!

Robogóval jártam be 7 szigetet a közel 8 ezerből!

A nagy szám ne ijesszen meg, mert valójában mindössze az ország 800 szigete lakott, és abból száz körül vannak azok, ahova turistaként szokás ellátogatni – részben a megközelíthetőség, részben a déli régió necces közbiztonsága miatt. A középső és északi részen viszont csodás táj és tökéletes környezet vár!

Manilai start

Mint mindenki, én is Manilában kezdtem meg az utamat, ami az általam ismert ázsiai nagyvárosok egyik legunalmasabbja. Míg Bangkokban, Szingapúrban, de akár Kuala Lumpurban is érdemes elidőzni, Manilával nem érdemes bajlódni: jellegtelen és funkcionális nagyváros, ami pont arra volt jó, hogy kialudjam magam a 20 órás repülés után, és átvegyem a jó előre, mindössze napi 2400 forintért kibérelt robogómat, amin a következő heteket terveztem tölteni.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan lehet egy szál robogóval bejárni egy ekkora és ilyen sok szigetre tagolt országot?

Nos, a válasz az, hogy tökéletesen! Ráadásul szinte mindent itthonról, előre megszervezve. A meglepően segítőkész ügyfélszolgálattal operáló kölcsönzővel, még azt is le tudtam egyeztetni, hogy mekkora csomagtartót szeretnék a motoromra, és az sem okozott problémát, hogy a Manilában átvett kis Hondát, 3 hét múlva sok ezer kilométerrel délebbre, Cebu szigetén adtam le. Hasonlóan kellemes élmény volt a szigetek közötti kompok lefoglalása: az összes jegyet, pontos időpontra, online vettem meg, és néhány jelentéktelen késést leszámítva, nem is ért váratlan meglepetés az átkelések során, amelyek egyébként viszonylagos kényelemben teltek és távolságtól függően 2-8 órás utat jelentettek.

Manilából jó érzékkel hamar távozva, már a második napon elértem a 100 kilométerrel délebbre fekvő Batangas kikötőjét, ami valóban nem volt messze, de életem legkoszosabb, legszennyezettebb útját, egy végig álló kocsisort folyamatosan előzgetve tettem meg, így élményt nem, de 3 órás életveszélyes ízelítőt adott abból, hogy mire számíthatok a hasonló nagyvárosok környékén.

Szilveszter a paradicsomban

Másnap, egy rövid kompozással érkeztem meg Mindoro szigetére, ahol egy teljesen más világ fogadott: valószínűtlenül kék tenger, buja növényzet és a turizmus összes kelléke a szárazföld északi részén. Utóbbi nem meglepő, hiszen a fővárostól legkönnyebben elérhető üdülőhelyről beszélünk, ahol előszeretettel töltik szabadságukat a helyiek, különösen karácsony és szilveszter között, amikor én jártam erre.

Nyugodtabb körülményeket, Mindoro délnyugati részén érdemes keresni, ahová pár nap után indultam el, hogy az új évet már egy klasszikus, tengerparti, kis kunyhókból álló táborocskában töltsem el, néhány újonnan megismert utazó, no meg a hely, igen barátkozó kedvű tulajdonosa társaságában.

Ide, vagyis Sablayan környékére, nem csak a teljes világvége érzés miatt érdemes elmenni, hanem azért is, mert Mindoro nyugati oldalán fekszik a világ egyik legszebb búvárhelye. Ez egy néhány atollból álló korallképződmény, ahol garantáltan lehet cápákkal, teknősökkel és egyéb vízi barátokkal úszkálni, nemcsak képzett búvároknak, de a felszínen snorkelezőknek is.

Az ide vezető út, reggel ötös indulással és késő esti visszatéréssel egész napos hajókázást jelent, de megéri, mert ilyen élményt a világ igen kevés pontján lehet átélni, ráadásul a Fülöp-szigeteken mindezt talán a legolcsóbban lehet megtenni.

A népszerű Boracay

Mindoro után, az ország legismertebb szigete, Boracay felé vettem az irányt, amelyet nem véletlenül választottak a világ legszebb szigetének pár évvel ezelőtt. Rajzolni sem lehet csodásabb kontrasztot a fehér homok és az azúrkék tenger között, mindez a vízbe dőlő pálmafákkal keretezve, az apró kis szárazföldön, amit keresztbe, kb. 10 perc alatt tudsz átvágni flipflop papucsban is.

Sajnos azonban a hirtelen jött népszerűség elviselhetetlen tömegeket és maradandó károkat is okozott, így fél évre konkrétan bezárták a szigetet, amelyet szigorú korlátozásokkal, limitált számú látogató előtt nyitottak újra.

Egészen bizonyosan jól tették, mert elképzelésem sincs, milyen lehetett előtte az a part, ahol most sem lehetett elférni, a naplementében szelfiző ázsiai tömegektől, akiket egy cseppet sem zavart, hogy a sziget túloldalán, a pár hete végigsöpört tornádó miatt még romos házak között munkagépek dolgoztak. The show must go on!

Ezzel együtt valóban kihagyhatatlan Boracay, de a legnagyobb élményt ennél sokkal délebbre várt! Többnapos, egyébként óriási élményt nyújtó motorozással értem el Negros sziget déli részét, ahol életem talán legszebb napjai vártak rám. Teljesen helytálló ugyanis a Lonely Planet azon állítása, hogy Negros ezen régiójában mindent megkapsz, amitől a Fülöp-szigetek rabul ejti az egyszeri utazót. A turizmus jelenléte pont annyi, ami még éppen jól esik, a környezet autentikus, a tenger nyugodt és már a szállásom partjáról besétálva is olyan víz alatti élővilág fogadott, ami tökéletes terep volt az akkor még csak kezdő búvár képességeim kibontakoztatásához.

Mindehhez hozzájárult a szállásom tökéletes kiválasztása, ami egy privát öbölben, 8 darab luxus körülményekkel váró bungallót jelentett napi 12 ezer forintért.

Innen, ha az ég világon semmit nem csinálsz, akkor sem szeretnél soha elmenni – talán éppen ezért ragadt itt a szállást üzemeltető brit pár 15 évvel ezelőtt –, de az aktív lehetőségekből sincs hiány.

Egyetlen órányira fekszik innen az Apo sziget, ami a térség első számú merülőhelye, ha pedig inkább felfelé mennél, akkor a 2435 méter magas Mount Canlaon vulkán megmászása méltó kihívásként tornyosul eléd. Mindkettőben volt részem, az utóbbit nemcsak szépsége, de nem várt nehézsége miatt sem fogom soha elfelejteni: a csúcshoz vezető utolsó 200 métert saras gyökereken kúszva-mászva kb. egy óra alatt tettük meg, hogy aztán semmi ne lássak belőle, hiszen felhőbe burkolózott. Nem baj, utólag nagyon boldog vagyok, hogy vállalkoztam rá.

A cikksorozat következő részében Palawan felé veszem az irányt, oda is tarts velem!

Szöveg: Molnár Péter