Európai városok, ahol szinte garantált a fehér karácsony

Ha egy téli mesevilágban töltenél pár napot.

Tallinn
Getty Images

Minden évben reménykedünk, de Magyarországon már hosszú ideje nem volt fehér karácsony, de ez nincs mindenhol így: mutatunk pár várost, ahol a téli mesevilág a hómennyiségnek köszönhetően szinte garantált.


Az Euronews mutatta be a német Holidu nyaralókölcsönző gyűjtését, amiben a cég összegyűjtötte Európa öt „leghavasabb városát".

5. Helsinki, Finnország – egy hónapban 16,5 havas nap

Getty Images

Helsinki, Finnország

Finnországban biztos nem kell a hóhiány miatt aggódni. Még a fővárosban, Helsinkiben is a téli hónapok több mint felében esik a hó, így a városba utazva könnyen megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor tartósan megmarad a hó. A környéken szánkózhatunk is, ha pedig megfáradnánk, rengeteg finn szauna várja a melegedni vágyó vendégeket.

Sőt: elég szerencsések vagyunk, még a Balti-tenger befagyott felszínén is végigsétálhatunk, miközben a helyiek belevetik magukat a jéghorgászatba és a korcsolyázásba.

4. Turku, Finnország – egy hónapban 16,75 havas nap

Finnország egy másik települése sem panaszkodhat, hiszen Turkuban is jó eséllyel havazik majd a télen. A délnyugati parton fekvő város ráadásul tele van középkori kastélyokkal, amiknek különösen békés hangulatot kölcsönöznek a hópelyhek. Ha már erre járunk, érdemes egy szokatlan módon felfedeznünk Turkut: korcsolyát húzva végigcsúszhatunk a városban kanyargó Aura-folyó medrén.

Amennyiben itthon rejtőznénk el egy kicsit: 5 csendes belföldi úti cél, ha elbújnál a világ elől

3. Erfurt, Németország – egy hónapban 17,25 havas nap

A harmadik helyen Türingia régiójának települése, Erfurt áll. A város tökéletes azok számára, akik egy csendes elvonulás keretében pihennék ki a fárasztó hétköznapokat, ugyanis a színes házikókat „mindössze” 213 ezer ember lakja. A város középkori stílusú épületeivel, képeslapra illő hídjával és karácsonyi vásáraival könnyen elvarázsolja azt, aki nem veti meg a téli időjárást.

2. Vilnius, Litvánia – egy hónapban 18,5 havas nap

Fotó: Shutterstock

A dobogó második fokán Litvánia fővárosa áll, ahol egy adott téli hónap közel kétharmadában biztosan esik a hó. A barokk építészetéről híres Vilnius UNESCO világörökségi helyszíne számít Európa egyik legjobban fennmaradt középkori településének. A macskaköves utcákon sétálva bebarangolhatjuk a street art alkotásokkal díszített történelmi várost, de ha egy kicsit átmozgatnánk magunkat, ellátogathatunk az öt kilométerre található Liepkalnis síközpontba is.

Síelni persze az országhatáron belül is tudunk: Magyarország legjobb sípályái, ha itthon töltenénk a téli vakációt

1. Tallinn, Észtország – egy hónapban 20,5 havas nap

Észtország fővárosa és kulturális központjának különösen romantikus hangulatot ad a téli hóesés.

Az óváros Vilniushoz hasonlóan tele van középkori épületekkel, melyeket a tévétoronyra felmászva madártávlatból is megcsodálhatunk. Ha télen sem szeretnénk lemondani a sportolásról, érdemes lehet a Tallinn Song Festival Grounds idejére szerveznünk a látogatást, ahol síelős, snowboardos és korcsolyás programokkal várják a látogatókat. A gasztronómia sem merül ki a klasszikus éttermekben: a városnézésben kifáradva bátran kóstoljuk meg az északi konyha jellegzetes fogásait.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET