A víz szeretete már egészen kicsi koromtól kezdve meghatározó volt az életemben. Édesapám díszhaltenyésztéssel foglalkozott, így természetes volt számomra otthon is az akváriumban élő, egzotikus halak látványa. Órákon keresztült néztem őket és közben ott motoszkált a fejemben: vajon hol lehet a természetes közegük, és milyen lehet velük nem zárt falak mögött találkozni? Amint lehetőségem adódott rá, letettem a búvárvizsgát, és a halak nyomába szegődtem. Hogy milyen érzés a víz alatt lenni, azt a legendás tengerkutató, Jacques Yves Cousteau fogalmazta meg a legtalálóbban: „Az ember születésétől fogva a vállain cipeli a gravitáció súlyát, amely a földhöz láncolja. Amint viszont a vízfelszín alá merül, megszűnik a rabság és újra szabad lesz."

Számomra a búvárkodás olyan érzést ad, mint a szabadesés. Azzal a különbséggel, hogy nemcsak a test, hanem a gondolatok is szabaddá válnak. Ilyenkor csak arra koncentrálok, ami előttem van. Nézem, ahogy elúszik mellettem egy hal, hagyom magam sodródni az áramlattal és élvezem a jelen varázsát. Ahogy tettem ezt az alábbi helyeken is, amelyekhez a legemlékezetesebb merüléseim fűződnek.

Az utazó: Szombati Orsolya

• A világ több száz pontján járt és mintegy 200 merülés van a háta mögött.
• 2016-ban daganatos betegséggel diagnosztizálták, amelyből felgyógyulva elhatározta: ezentúl élményeket szeretne gyűjteni és felfedezni a világ látható és láthatatlan részeit.
• Jelenleg hivatásos utazó, túranagykövet és búvár, kalandjairól traveladdict.hu oldalon blogot vezet.

Mexikó: cseppkövek és fókabébik

A Csendes-óceán és a Mexikói-öböl közé ékelődött ország leginkább egzotikus tengerpartjairól, kaktuszairól, sombrero kalapjairól, na meg az elképesztő számú variációban kapható tequiláiról híres. Engem mégsem ez vonzott ide, hanem hogy merüljek az aztékok egykori szent helyein, a cenote barlangokban. A vízzel elöntött, föld alatti üregek ugyanis hatalmas cseppköveket rejtenek, amelyek szépségét a felszínről beszűrődő, vizet megtörő fénysugarak csak még inkább kiemelik. Az egyik leglátványosabb barlang, amelyben jártam, a Chac Mool cenote, míg a legszebb sztalaktit és sztalagmit képződményeket a Dos Ojosban láttam. Ez utóbbi barlangot a világ legszebbjei között tartják számon, és jó hír, hogy snorkelezésre is lehetőség nyílik benne.

Mexikó búvárszemmel azonban nemcsak cenote barlangjairól, hanem a Kaliforniai-félsziget déli csücskében élő oroszlánfókáiról is híres. A fókák itt szabadon élnek, nem etetik őket turistacsalogatás céljából, így pont emiatt volt különleges a merülés, hiszen maguktól jöttek oda hozzánk és ugrottak be a sziklákról szemügyre venni minket, „betolakodókat". A találkozás nagyon bensőségesre, már-már barátira sikeredett: a kölyökfókák az uszonyomon élesítették a fogaikat, és kiskutyaként ugrottak az alkarom után, hátha sikerül elkapniuk azt, míg a felnőtt példányok ehhez képest jóval visszafogottabban, egy-egy sóhajtással és buborékfújással nyugtázták a cirkuszi mutatványnak is beillő jelenetet.

Maldív-szigetek: jubileumi mantakaland

Az Indiai-óceánban található, 1200 apró szigetből álló ország igazi vízi és búvárparadicsom, és az utazási élmény szempontjából az sem mellékes, hogy a fehér homokos, pálmafás tengerpartok tényleg pont ugyanúgy néznek ki élőben is, mint a képeslapokon. Búvárként igazi bakancslistás álom volt itt a merülés, két dolog miatt is. Az egyik a cetcápa, amely a világ legnagyobb méretű tengeri hala és veszélyeztetett fajnak számít. Az akár 9–12 méteres hosszt is elérő óriás a nevével ellentétben egy nagyon békés jószág, amely az emberre egyáltalán nem jelent veszélyt. Azonban ritkán fordul elő, és a felszín alatt semmire nincs garancia, ezért igazán különleges élmény megpillantani a cápa sziluettjét a nagy kékben, Sun Island közelében.

Az Indiai-óceán másik ikonikus lakója a manta, amely 5 méteres „szárnyaival" és kecses mozgásával igazi vízi balerinaként közlekedik a mélyben. Az egyik leghíresebb zátonyon, Moofushin történt, pontosan a 150. merülésemen, hogy belefutottunk egy jókora óriásrája-rajba. A manták nem zavartatták magukat, alig pár centivel felettem úsztak el, miközben komótosan elfogyasztották planktonokból álló ebédjüket. Ha tehát valaki a Maldív-szigetekre készül, ne hagyja ki az emlékezetes vízi balettet, a mantákat ugyanis snorkelezés közben is jól lehet látni a felszín közelében.

Norvégia: merülés egy orkacsaláddal

A skandináv ország nem a búvárkodás miatt vált ismertté. Sokkal inkább a felszín feletti természeti adottságai azok, amelyek turisták százezreit vonzzák a fjordokba. Ám a felszín alatt legalább olyan izgalmas látnivalók rejlenek, mint fölötte. A téli hónapokban a norvég partok mentén például heringek milliói vándorolnak, amelyek mágnesként vonzzák a kardszárnyú delfineket, azaz a gyilkos bálnákat. A fekete-fehér óriások az óceánok csúcsragadozói, amelyek intelligenciája és összehangolt vadászati képessége már hosszú ideje lázban tartja a kutatókat.

A világon Norvégia azon kevés országok egyike, ahol az ember gyilkos bálnákkal merülhet – azok természetes közegében. Az extrém kalandra az északi-sarkkörön túl, Tromsø közelében került sor a tél közepén, ugyanis ekkor a legnagyobb az esély az akár 12 tonnás óriásokkal való találkozásra. Közel egy hetet töltöttem el egy sarki expedíciós hajón, ahol bálnakutatókkal együtt fjordról fjordra haladva kerestük a bálnákat abban a pár órában, amíg világos volt. A küldetés sikerrel járt: egészen szürreális élményként égett belém, amikor elsuhant mellettünk a közel 10 tagot számláló család az 5 fokos vízben. Hozzátartozik, hogy a merülés nem volt teljesen fájdalommentes, hiszen a szárazruha ellenére az arcom és a kezem is kockára fagyott. És bár az égen játszadozó sarki fény a hőérzetemen nem segített, azt a bizonyos pontot feltette az i-re a sarkvidéki kalandtúrán.

Borneó: szabadtüdős teknősles

A világ harmadik legnagyobb szigetén Malajzia, Brunei és Indonézia osztozkodik. Borneón található az ázsiai térség legnagyobb egybefüggő esőerdőállománya, amely olyan veszélyeztetett állatok otthonául szolgál, mint a borneói orángután, a napmedve, a törpeelefánt vagy a ködfoltos párduc. A számtalan természetközeli élmény mellett borneói utazásom egyik csúcspontja a tengeri cigányokkal, más néven a bajau törzs tagjaival való találkozás volt. A bajauk nomád életet élnek, és akár öt percig is képesek visszatartani a lélegzetüket, miközben ugyanannyira jól látnak a vízben, mint a felszínen. Szibuan közelében történt, hogy szabadtüdős búvárként 8–10 méter mélyre merültem, ahol egy alvó teknőst készültem közelebbről is szemügyre venni. Közben észrevettem, hogy egy bajau férfi ugyanezt teszi mellettem. Cinkos mosollyal egymásra néztünk, majd a felszínre érve bezsebeltem a dicséretét, amiért szerinte ügyesen mozogtam a víz alatt. Az elismerés jólesett, még ha tudom is: az én mozdulataim sosem lesznek olyan könnyedek, mint azon őslakosoké, akik az anyatejjel szívják magukba a tenger szeretetét. Ezzel együtt egy biztos: a búvárkodás egy örök életen át tartó szerelem, amely az évek múlásával egy csak erősödik bennem.

Megvalósult álmok, és ami még a bakancslistán szerepel

Szudán: mindig is vágytam ebbe a Vörös-tenger partján fekvő országba, ahova 2018-ban jutottam el. Több száz fős kalapácsfejű cáparajok, Cousteau-bázis, elképesztően gazdag tengeri élővilág. Ez a vidék ezt mind tudja.

Tonga: a világon itt élnek a legnagyobb számban hosszúszárnyú bálnák, amelyek megfigyelése szabadtüdős búvárkodással adja a legteljesebb élményt.

Belize: a legendás Blue Hole, azaz a nagy kék lyuk megmerülése még várat magára. Ez a világ legnagyobb víznyelője, amelyben lenyűgöző cseppkövek is találhatóak.