A San Francisco-öblöt a Csendes-óceánnal összekötő szoros már jóval a híd megépítése előtt is a Golden Gate nevet viselte, ahol az 1840-es évektől rendszeres kompjáratokkal oldották meg a közlekedést és a szállítást a város és a szomszédos Marin megye között. A híd építésének terve először 1872-ben született meg, hogy aztán jó néhány évtizedig a fiókban pihenjen. A nehézséget nemcsak az előzetesen kikalkulált magas költségek és a tiltakozó hangok, hanem az öböl sajátosságai is jelentették: több mint két kilométer széles, ráadásul gyakori a viharos szél és a köd, nem is beszélve a dagálykor örvénylő víztömegről és a földrengésekről.

Az építkezés végül 1933 januárjában kezdődött meg, csupán négy évet vett igénybe és a költsége 27 millió dollárra rúgott, ami a hídpénznek hála alig néhány évtized alatt megtérült. A híd főmérnökeként Joseph Strauss állt annak a jó néhány mérnöknek, geológusnak, építésznek és egyéb szakembernek az élére, akinek köszönhetően a monumentális építmény valósággá vált. Sokuk munkáját – többek között Charles A. Ellisét, aki a híd szerkezetének tervein dolgozott és Irvin Morrow-ét, akinek az art deco elemeket köszönhetjük –, csak jóval később ismerték el.

Hogy jól dolgoztak, azt az is mutatja, hogy a hidat fennállása óta csupán háromszor kellett lezárni erős szél miatt, és még a nagy földrengések sem gyengítettek rajta.

Ma a számtalan gyalogos és biciklis mellett naponta nagyjából 112 ezer autós halad át a San Francisco-öböl páratlan panorámáját is feltáró Golden Gate Bridge hat sávjának egyikén.

A szikla

A Golden Gate híd és öböl nevétől és látványától szinte elválaszthatatlan a legendás börtönsziget, Alcatraz. A sziget eleinte egy világítótoronynak adott otthont, később katonai erődítményként működött, de igazán hírhedtté akkor vált, amikor a nagy világválság utáni bűnözési hullám miatt itt alakították ki az ország legszigorúbb szövetségi börtönét. Bár jó néhány próbálkoztak a börtön 29 éves fennállása alatt, a szigetről a szökés szinte lehetetlen volt az öböl örvénylő, jéghideg vize és a cápák miatt. 1963-as bezárása után a „Szikla” jó ideig üresen állt, majd rövid időre egy indián kolónia foglalta el, mielőtt múzeum és nemzeti emlékhely lett. Mára évente több mint egymillió látogató jön ide, és csodálja meg innen is a hidat.

A szín

International orange, vagyis nemzetközi narancs – ez a híd hivatalos színe. Eredetileg fekete-sárga színű lett volna, végül a narancs mellett döntöttek, mivel az jobban illik a zöld és kék tájba. Az építmény egyes részeit időről időre újrafestik, így szinte mindig látni festegető munkásokat valamelyik pontján.

Számokban

Átadásakor a híd a maga 2737 méterével – azon belül a pilonok közötti 1280 méteres távolsággal – a világ leghosszabb függőhídja volt. Építéséhez 389 ezer köbméter betont használtak fel, két nagy tartókábelét pedig egyenként 27 527 szál acélhuzalból sodorták. Méreteit tekintve végül az 1964-ben átadott New York-i Verrazano-Narrows híd taszította le a trónról.

Hídpénz

Az átkelés északról délre, vagyis San Francisco irányába díjköteles, a jármű méretétől függően nagyjából 8 és 60 dollár között mozog. A gyalogosok ma már ingyenesen közlekedhetnek rajta, de átadásától 1960-ig nekik is fizetniük kellett. Északi irányba mindenkinek ingyenes az átkelés.

Halfway to Hell

Az építkezés idején – akkor még nem bevett megoldást alkalmazva – védőhálót feszítettek ki a híd alá, megóvva ezzel a kibiztosítás nélkül dolgozó munkásokat a végzetes zuhanástól. Az elővigyázatosságnak hála 19 ember élte túl az esést, akiket csak úgy emlegettek, hogy a Halfway to Hell (Félúton a pokolba) klub tagjai.