Repülőautó – A jövő járműve biztonsági engedélyt kapott

A szlovák fejlesztésű 4 kerekű, propelleres hibrid hivatalosan is biztonságos.

Fotó: Instagram

Az egyszerűen AirCarnak nevezett repülőautót akkor kezdte mindenki komolyan venni, amikor tavaly nyáron a tesztrepülésen sikeresen megtette a Nyitra és Pozsony közötti félórás utat.

Az AirCar V5 típusú hibridje (autó és repülő egyben) az első repülő négykerekű, amely sikeresen megtett 2 város közötti utat. A jármű azóta sikeresen teljesített a kötező repülési kvótát, amivel biztonsági engedélyt kaphat: 70 órányi tesztrepülés, 200 sikeres felszállás és landolás kellett a tanúsítványhoz. A jármű január utolsó napjaiban kapta meg a szlovák légügyi hivataltól a légi biztonsági tanúsítványt, ami azt jelenti, hogy a szlovák cég akár el is kezdheti a repülőautó sorozatgyártását is. A terv az, hogy olyan intercity távokat lehessen vele megtenni, mint a London-Párizs útvonal.

Mit tud az AirCar?

  • Maximális sebessége 160 km/h
  • BMW motor hajtja
  • 2500 méter a repülési határa
  • Benzinnel működik
  • 2 perc 15 mp alatt lehet autóból repülővé alakítani és vissza
  • Vezetéséhez szükséges: autóvezetői jogosítvány és pilótaigazolvány
  • Felszálláshoz olyan kifutópályára van szüksége, mint a kisrepülőknek
  • Feltalálója: Prof. Stefan Klein (Klein Vision)

Az AirCar V5  repülő autó úton és levegőben:

youtu.be

AirCar V5: Flying Car That Drives On Roads In Minutes Completes Inter-City Flight

Forrás: BBC

AMI MÉG ÉRDEKELHET