Melyek a legbiztonságosabb szobák a szállodákban?

Egy szakértő elárulta, hova érdemes foglalni, és még jó pár biztonsági tippet is adott.

biztonsagos szalloda hotel
Fotó: Shutterstock

Arról már írtunk, hogyan figyelj a biztonságodra egy Airbnb-szálláson, most pedig jöjjenek a hotelek! A szállodai tartózkodás alapvetően kockázatmentes, de bárhol előfordulhat vészhelyzet, és olyankor igenis számít, hol van a szállodai szobánk és milyen óvintézkedéseket teszünk. Egy biztonsági szakértő elárulja, hova foglalj szobát a hotelben.

Brian Moore biztonsági szakértő elárulta a brit Express magazinnak, mire kell figyelnünk, ha szállodában szállunk meg az utazásunk során. Az első és legfontosabb szabály, hogy legyünk láthatók a hotel személyzete számára, vagyis be tudjanak azonosítani bennünket, tudják a nevünket, képben legyenek, kivel érkeztünk, melyik szobában vagyunk. A legtöbb szállodában vannak közösségi terek, lobby, kávézó vagy internet café a porta közelében, ahol láthatók maradhatunk, miközben kikapcsolódhatunk. Nézzük, milyen biztonsági tippjei vannak még a szakértőnek!

Fotó: Shutterstock

8 tipp, hogy a legnagyobb biztonságban legyél:

  • Mindig köszönj hangosan, legyél látható, jelezd, hogy megérkeztél és a szálloda területén vagy – ez elriasztja a bűnözőket, mivel tudják, hogy a személyzet tudatában van a jelenlétednek.
  • Ne üsd ki magad teljesen egy nyaralóövezetben vagy városi bulinegyedben! Ismeretlen helyen, nem biztonságos városban maradj józan, és csak a hotelben engedd el magad, ott lazíts. Ha egyedül utazol, akkor ezeket a tippeket is fogadd meg!
  • A szálloda kiválasztásakor ne a csillagok számát és a luxus szolgáltatásokat tartsd szem előtt, inkább az elhelyezkedését. Nézz utána neten, milyen a környéken a közbiztonság. Inkább aludj egy szép, tiszta négycsillagosban, minthogy kiraboljanak, amikor az ötcsillagosba visszatérnél egy esti séta után! Például a vonatállomások, pályaudvarok környéke minden nagyvárosban rossz hírű – ezeket kerüld el.
  • A másodikon vagy a magasföldszinten foglalj szobát, hiszen a legtöbb betörés a földszinten vagy az első emeleten történik. Biztonságot adhat még, ha lift melletti szobát választasz, mert a személyzet és a vendégek folyamatos áramlása is elriasztja a bűnözőket. Ilyen megfontolásból jó szobák még a lépcsőházak és a tűzlépcsők mellettiek is, mert a személyzet egy része ezeket használja, így nagyobb előttük a jövés-menés.
  • A nők gyakran nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a férfiak. Ha egyedülálló nőként utazol, akkor Mr. és Mrs. név alatt foglalj szobát, így a rendszerben is úgy leszel benne, hogy társsal szálltál meg, és ez a tolvajokat távol tarthatja. Sok szállás- és utazásszervező iroda biztosít külön szolgáltatásokat egyedül utazó nőknek, hogy nagyobb biztonságban érezzék magukat a nyaralásuk alatt, így ha esetleg valami baj történne, azonnal a segítségedre sietnek.
  • Ha követtek az utcán, akkor kérj rögtön segítséget a portán, ne menj fel egyedül a szobádig.
  • Amennyiben autóval érkezel a szálláshoz, rendesen kivilágított és a bejárathoz a legközelebbi helyen parkolj le és ott pakolj ki a kocsiból.
  • Mindig jelezd a szálloda személyzetének azt is, ha véled, hogy egy másik hotelvendég bajban van!
Forrás: Express
AMI MÉG ÉRDEKELHET