6 gluténmentes étterem a Balaton körül

Gluténérzékenyek, figyelem! Ez most a ti válogatásotok!

Fotó: Facebook

Akár a déli-, akár az északi parton tervezzük a kikapcsolódást, a magyar tenger mindkét oldalán találnunk olyan helyeket, ahol gluténmentes menüvel is készülnek. Sőt, némelyik étteremben még a laktóz- és tejérzékenyek, illetve a vegánok is a kajamennyországban érezhetik magukat.

Csirkefogó Pecsenyés – Balatonkenese

Kenese és Akarattya határán, a főúttól 30 méterre eső pecsenyézőről nem is gondolnánk, hogy számos gluténmentes étellel várják az éhes vendégeket. Több húsféle is panírmentes, de a békéscsabai tulaj a halimádókat sem hagyja cserben, ugyanis a hekket is elkészíti gluténmentes köntösben, amihez isteni, házi savanyúságot is választhatunk Békésből. Sőt, ha előre tudjuk, mikor érkezünk, egy gyors telefonnal meg is rendelhetjük az ételt, hogy azonnal és frissen kerülhessen bele az éhes pocakokba. Egyébként napi menüvel – nem gluténmentes! – is készülnek a környékbelieknek, nyaralóknak, illetve rengeteg húsféléből is választhatunk. A kiszolgálás vendégközpontú és családias, már ezért is érdemes betérni a Csirkefogó Pecsenyésbe.

Il Mercato Ristorante e gelateria – Balatonakarattya

Fotó: Facebook

A néhány kőhajításnyira, Akarattya másik végén található az Il Mercatóban, a „mini Olaszország”, ahol az ételérzékenyek nem csak salátát vagy natúr húst ehetnek, sőt! A balatoni gasztronómiai élet toszkán gyöngyszemében kreatívan újragondolt, kiváló minőségű olasz ételekkel várják a vendégeket, amelyeket egytől egyig észak- és dél-olasz régiókból szállított prémium alapanyagokból készítenek. Ráadásul a legtöbb ételt, így a pizzákat is kérhetjük (felár ellenében) gluténmentes változatban, és akár növényi sajttal. Amennyiben nem kívánjuk a tésztaféléket, választhatunk levest, rizottót vagy grillételt is – köztük jellegzetes tengeri ételek is szerepelnek, például tintahal és a Szent Jakab-kagyló, de ezen kívül kérhetünk marhaoldalast vagy báránybordát is. Az asztalfoglalás erősen ajánlott, és nem csak főszezonban.

Veganeeta – Balatonalmádi

Fotó: Facebook

A vegánok és vegetáriánusok paradicsomában, a Veganeetában is érdemes előre asztalt foglalni, hiszen az északi part egyik kedvenc éttermében nem csak az elkötelezett vegánok szeretnek csemegézni. A mindig mosolygós tulajdonos, Anita szívvel-lélekkel üzemelteti a helyet, és bátran mondhatjuk a környék egyik legmenőbb éttermét sikerült létrehoznia. A házhozszállítás jelenleg nem üzemel, de nem is baj, hiszen érdemes egy mandulatejes kávét elkortyolgatni a türkizkék uralta belső térben. Az étlapon számos olyan harapnivaló található, amelyet gluténérzékenyek is fogyaszthatnak, de többfajta finomság is kérhető mentes változatban az eredeti gluténos mellett. Ilyen például a cézársaláta, a tagliatelle vagy a Veganeeta Home Burger, ami házi káposztával és a „világ legjobb sültkrumplijával” kerül terítékre.

Strandi Grillkert – Csopak

A csopaki strand keleti bejáratánál található grillkertben minden étel gluténmentes: végigpásztázva az étlapot, egyetlen 1–es jelzést (glutént tartalmazó étel) sem találtunk. A helyi, minőségi alapanyagokból készült ételek mellett megújuló borkínálat és helyi mesterek keze munkáját dicsérő desszerteket is kóstolhatunk. Előrendeléssel – 1 nappal előtte kell jelezni – tatár beefstek és bolognai spagetti is kérhető. A nem tejérzékenyeknek nagyon ajánljuk a szentantalfalvai (Royesfarm, Nivegy-völgy) grillezett sajtot zöld salátával, mézes dióval és vörösáfonyával, a húsimádóknak pedig a cigánypecsenyét. Az ízletes ételek mellett pazar kilátás is vár ránk, hiszen evés közben a Balaton kékségében gyönyörködhetünk.

Random Bagel Bar – Örvényes

Fotó: Facebook

A tavaly tavasszal nyílt bagelező hihetetlen gyorsan belopta magát a Balaton-funok szívébe. Az egykori Balaton bár helyén felállított food truck idén május 13-tól várja a vendégeket a DIY raklap-bútorokkal berendezett terepen, ami kifejezetten gyerek- és kutyabarát, sőt mivel közvetlenül a kerékpárút mellett található, a bringások is imádják. Változatos ízkombinációkkal, vegetáriánus és vegán ételek közül is szemezgethetünk, de gluténmentes bagettben is összedobják a szendvicsünket, amihez isteni limonádé vagy egy frissítő fröccs dukál. Ja, és azt még nem is említettük, hogy itt a legtöbb bagelt melegen szervírozzák, szóval ebédnek is tökéletes.

Pietro Bistro és Pizzéria – Siófok

Most gyorsan „szeljük át a habokat” a déli partra és nézzünk be abba a siófoki Pietro Bistróba, ahol ugyanolyan nagy szeretettel – és bő ételkínálattal – várják a glutén – és laktózérzékenyeket valamint a vegánokat is, de a teljes tejmentes diétát követők sem maradnak éhen, hiszen a klasszikus pizzák mellett a hamburgerek, tészták és tortillák is kérhetőek többféle mentes változatban. Ami igen ritka még a mentes az éttermekben is, hogy háromféle desszert, az erdei gyümölcsös sajttorta, a madártej puszedlis glazúrral és a belga csokis szelet is gluténmentes – a legelső még vegán is. Sok gluténézékeny (és nem csak) ezért törzsvendéggé vált, hiszen nem csak finomak a mentes ételek, de nem is számolnak fel túl sok pluszköltséget érte. Aki halazna, annak ott van a bőrén sült fogasfilé édesburgonyapürével, lime habbal. Aki pedig valami szárnyasra vágyik, érdemes megkóstolnia a kemencében sült kacsacombot áfonyás párolt káposztával, hagymás törtburgonyával.

Szöveg: Sinkó Edit

AMI MÉG ÉRDEKELHET