Milyen hosszú lehet a legrövidebb nemzetközi repülőút?

Mire tippelsz, hány perc és hol lehet kipróbálni?

Fotó: Shutterstock

A nagyon rövid repülőjárat gépe a Karib-térségben száll fel: a Holland Antillák és Nagy-Britannia tengerentúli területe között jár naponta többször.

Sint Maarten önmagában is nagyon érdekes hely, Ciprushoz hasonlóan a sziget két oldala más-más országhoz tartozik, a Szent Márton-sziget déli része Hollandiához, míg a sziget északi része Saint-Martin néven Franciaországhoz. A Holland Antillák mellett persze sok más országhoz tartozó pici sziget van, ilyen Anguilla is, ahova csak úgy átrepülhetünk egyik délután a karibi vakációnk alatt.

Karibi kiruccanás

Fotó: Shutterstock

Anguilla a levegőből, Karib-szigetek

Ha a holland fennhatóságú Szent-Márton szigetről el szeretnénk jutni a brit Anguillára, akkor egy kis propelleres nemzetközi járattal akár 8 perc alatt is megtehetjük az utat.

Kevesebb, mint 10 perc alatt a holland partoktól eljuthatunk a brit partokra.

A CNN beszámolója szerint a járaton nincs felszolgálás, első osztály vagy bármilyen más extra szolgáltatás, a mindössze 7,2 kilométeres út felszállással és landolással együtt csak 8 perc. Anguilla egyébként egy nagyon apró sziget (Anguilla szigete brit tengerentúli terület, 25,7 kilométer hosszú és 5,6 kilométer széles, a Szélcsendes-szigetek egyike), éppen ezért olyan hírességek szoktak ott nyaralni, akik szeretnének elszeparáltan, a paparazzik elől elbújva nyaralni. A kopár sziget sok látványosságot nem tartogat, de csodálatosak a tengerpartjai, öblei, nagyon tiszta a víz és remek búvárhelyszín.

AMI MÉG ÉRDEKELHET