Ma már pár óra alatt repülővel átér Európába egy nagyobb szállítmány Ázsiából, több ezer éve ehhez hónapok kellettek, és akkor még nem számoltuk bele azt az eshetőséget, hogy útonállók elrabolják az árut. Az ókorban egy-egy tipikus helyi terméket vittek el messzi tájakra, például sót, fűszereket, amelyek a másik területen elérhetetlenek voltak, majd egyre több áru cserélt tulajdonost az évezredek alatt, és jól ismert, forgalmas útvonalak alakultak ki. Később már nemcsak kelmével és élelmiszerrel kereskedtek, hanem az eszmék is eljutottak más kontinensre, a vallási és tudományos gondolatok új „táptalajt" találtak, de sajnos a különleges kórokozók is utaztak velük...
Selyemút
A legrégebbi és a legjobban ismert kereskedelmi útvonal Kínát és a Római Birodalmat kötötte össze. Az i.sz 1. században a kínai selymet és fűszereket európai gyapjúra, ezüstre és aranyra cserélték. Emellett a selyemút a tudás, a technológia, a vallás és a művészetek elterjedésének fontos csatornája lett. Több fontos csomópont is kialakult az útvonalon: például az üzbegisztáni Samarkand ma is félmilliós nagyváros. Az utazók a kínai Hszianból indultak, és a kínai nagy fal mellett haladtak, majd átkeltek a Pamír-hegységen Afganisztánba és tovább zarándokoltak Levantéig (Közel-Kelet), ahol árukat rakodtak a mediterrán térségbe vitorlázó hajókra.
A 6400 km-es utat szinte senki nem tette meg egyben.
Általában a kereskedők egy-egy hosszabb szakaszt vállataltak el és átadták az árut más kereskedőnek, aki továbbvitte. Amikor a Római Birodalom összeomlott a 4. században, a fosztogatók miatt nagyon veszélyes lett az útvonal, így évszázadokig nem is működött. A 13. században, a Mongol Birodalom felvirágzásával a Selyemút is újra fontos lett. Az olasz felfedező, utazó és kereskedő Marco Polo követte az útvonalat, így jutott el első európaiként Kínába. A kor kutatói szerint ezen az útvonalon terjedt el a 14. században a legpusztítóbb pestisjárvány is: a fekete halál az egész világon 75-200 millió áldozatot szedett.
Tömjénút
Fotó: 123rf
Nizwa a 6-7. században Omán fővárosa és fontos kereskedelmi központja volt
A tömjént és a mirhát a parfümkészítéshez, temetkezési és más vallási rituálékhoz, valamint a halottak balzsamozásához használták és csak Arábiában (az Arab-félsziget déli végében, Jemenben és Ománban) volt elérhető.
Több útvonal is volt, ezek összefoglaló neve a Tömjénút, amely Egyiptomot, Indiát és Arábiát szelte át.
A tömjén és a mirha egyaránt a napon szárított fa nedvéből van és nagyon sok kell belőle egy kicsi darab tömjénhez. A tevéket i.e 1000 körül háziasították, így tökéletes szállítóeszköze lett ennek az értékes árunak, amelyet a Földközi-tengerhez vittek, hogy onnan Európába szállítsák. A római, görög kultúrában fontos szerepe lett a tömjénnek, akárcsak Egyiptomban, ahol a balzsamozáshoz használták. Plinius római történész azt írta, hogy 62 nap kellett az útvonal teljesítéséhez, amelyen nagyjából összesen 3000 tonna tömjén cserélt gazdát. Az útvonalat akkor kezdték el mellőzni, amikor a hajók már elég nagyok, erősek és fejlettek voltak ahhoz, hogy ezt a drága árucikket átvigyék a Földközi-tengeren más tájakra.
Fűszerút
Fotó: 123rf
Keleti fűszerek egy indiai piacon
Ez nem egy szárazföldi, hanem egy vízi, Földközi-tengeri kereskedelmi útvonal volt, a fűszereket Keletről Nyugatra szállították, főleg közel-keleti termékekkel kereskedtek.
A bors, a szegfűszeg, a fahéj és a szerecsendió volt a legkeresettebb árucikk Európában.
A 15. század előtt észak-afrikai és arab közvetítők ellenőrizték a kelettel folytatott kereskedelemet, ezért ezek a fűszerek rendkívül drágák és ritkák voltak Európában. A felfedezés kora (15-17. század) azonban lehetővé tette a nagy távolságok áthajózását, az európai felfedezők a tengerek felé indultak, hogy közvetlen kereskedelmi kapcsolatokat alakítsanak ki Indonéziával, Kínával és Japánnal. 1492-ben Kolumbusz is kifejezetten a diplomáciai kapcsolatok erősítése és fűszerkereskedelem céljával indult útnak Amerika felfedezésekor.
Borostyánút
Fotó: 123rf
A borostyán fontos díszítőanyag volt
Borostyánnal i.e. 3000 körül kereskedtek, a régészeti bizonyítékok szerint a Balti-tengerből származó borostyángyöngyök Egyiptomba jutottak. A rómaiak gyógyászati és dekorálási céllal is használták ezt a követ, illetve fosszíliát, hiszen ez az anyag megkövesedett fagyanta.
A kereskedelmi útvonal a Baltikumot és Nyugat-Európát kötötte össze.
A Balti-tengerben rengeteg, több millió éve lerakódott borostyánt találtak, ezt kezdték el kibányászni és aztán szállítani. Évszázadokkal később rengeteget harcoltak a hatalmak azért, hogy uralhassák ezt a kereskedelmi útvonalat. A mai Lengyelország területén még megvannak az útvonal egyes részei, ezt mai napig „borostyán autópályának" nevezik.
Tea- és lovas út
Fotó: 123rf
A tibeti Hengduan-hegység
A tea útja sem volt kevésbé izgalmas: a kínai tea közel 10 ezer kilométert tett meg. Az évezredek alatt sok teadinasztia is uralta az útvonalat. A Hengduan-hegységből (Kína egyik fő teatermelő területe) induló kereskedelmi útvonal Tibeten át egészen Indiáig tartott.
Az út számos folyót is keresztez, az egyik legveszélyesebb ősi kereskedelmi útvonal.
Nemcsak kínai teával, hanem tibeti, harci lovakkal is kereskedtek rajta. Az útvonal egyes részeit már az i.e.1600-as években is használták, a nagyobb forgalom azonban 960-tól indult el, ekkorra a tea már fizetőeszközzé vált a térségben. Egy kutatás szerint 96 és 1127 között 20 ezer tibeti ló és 8 ezer tonna tea cserélt tulajdonost az útvonalon. A fejlett szállítási technológiák miatt az útvonal a 20. század közepéig kevésbé volt fontos, ám a második világháborúban megint főszerepet kapott, hiszen a japánok rengeteg kikötőt blokkoltak, így Belső-Kína és India között megint ezt az útvonalat kezdték használni a kereskedők.
Sóút
Fotó: Getty Images
Sóút Olaszországban
A só régóta értékes árucikk: ízesítésre, tartósításra és fertőtlenítőszerként használták, ahogy ma is. Azonban kevés, könnyen betakarítható só volt az ókorban, ezért az ásványi anyagokban gazdag területek fontos kereskedelmi központokká váltak. A sok ilyen útvonal közül az egyik leghíresebb a római Via Salaria (magyarul sóút) volt, amely a Róma melletti Ostiától Olaszországon át az Adriai-tenger partjáig tartott. A só olyan értékes volt, hogy a római katonák is sóban kapták a fizetésüket.
Annyira sokat ért a só, hogy a latin sal (só) szóból ered az angol salary (fizetés) szó is.
Transz-Szaharai út
Fotó: Unsplash
Az Észak-Afrikától Nyugat-Afrika felé tartó transz-szaharai kereskedelmi útvonal valójában számos útvonalból állt – a kereskedelem kereszteződéseket, találkozópontokat hozott létre a sivatag hatalmas területén. Ezek a kereskedelmi utak először az i.e. 4. században jelentek meg.
A 11. századra több mint ezer tevéből álló hatalmas karavánok szelték át a Szaharát.
Az útvonalon arannyal, rabszolgákkal, sóval és ruhával, strucctollakkal és európai fegyverekkel kereskedtek.
Bádogút
Cornwall
Az ón nagyon fontos áru volt, a fémgyártás alapanyagaként használták a bronzkortól a vaskorig, a korai települések létrejöttében is főszerepe volt. A Közel-Keleten i.e. 2800 körül olyan rézötvözetet hoztak létre, ami sokkal erősebb és jobb minőségű volt, és ehhez egy könnyen hozzáférhető fémre volt szükség, az ón pedig sok helyen fellelhető volt. Az egyik ilyen ónút az i.e. 1. évezredben virágzott: Nagy-Britannia délnyugati részén, Cornwall ónbányáitól a tengeren át egészen Franciaországig, majd le Görögországig és azon túl is húzódott.